2013-11-06 09:37:58• hírek • MTI

Bill de Blasio lesz New York új polgármestere

New Yorkban kedden nagy többséggel Bill de Blasiót, a nagyváros demokrata ombudsmanját választották polgármesterré - közölte a szavazatukat leadók megkérdezésével készült felmérések (exit pollok) alapján a The New York Times.

A demokrata politikus, aki a Twitteren közzétett üzenetben már meg is köszönte választóinak a győzelmet, januártól a harmadik ciklusa végén járó, független Michael Bloomberget váltja a metropolisz élén. Bloomberg röviddel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után foglalta el a polgármesteri széket. De Blasio a republikánus Joe Lhotát győzte le, aki Rudy Giuliani polgármestersége alatt az alpolgármesteri hivatalt töltötte be.

A szavazatok összesítése még nem fejeződött be, de a The Wall Street Journal című napilap, az NBC televízió és a Marist közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint a New York-iak 65-24 százalék arányban kívántak de Blasióra szavazni Lhotával szemben.

A demokrata politikus fölénye elvileg nem volt meglepő New Yorkban, hiszen 2008-ban, az elnökválasztáson a szavazók 81 százaléka a Demokrata Párt jelöltjére, Barack Obamára szavazott. Az amerikai liberalizmus egyik fellegvárának tartott városban ugyanakkor a legutóbbi öt polgármester-választást nem a demokraták nyerték.

Az 52 éves de Blasio, aki korábban a brooklyni városi tanács tagja volt, a gazdasági egyenlőtlenség elleni küzdelmet állította választási kampányának középpontjába, kilátásba helyezve az évi félmillió dollárnál nagyobb jövedelműek megadóztatását, valamint azt, hogy megválasztása esetén megszünteti a színes bőrű kisebbségeket diszkrimináló rendőrségi politikát, amely lehetővé teszi a gyanús személyek megmotozását.

De Blasio sikere óriási meglepetés, a nyári hónapokig ugyanis inkább a városi tanács szóvivője, Christine Quinn tűnt esélyesebbnek. Ő New York első női polgármestere és egyben első olyan vezetője kívánt lenni, aki nyíltan vállalta másságát.



A választás középpontjában Bloomberg politikai öröksége állt: a hétfőn közölt felmérés szerint a New York-iak 64 százaléka úgy véli, hogy az új polgármesternek szakítania kell az eddigi irányvonallal, amely egyebek között növelte a gazdagok és a szegények közötti különbségeket, 31 százalék pedig a jelenlegi kurzus folytatását szeretné. A regisztrált választók 13 százaléka szerint Bloomberg nagyszerűen, 34 százaléka szerint pedig jól végzi a dolgát. 29 százalék véli úgy, hogy a polgármester munkája még "tűrhető", 20 százalék szerint viszont gyenge.

Kedden New York mellett az amerikai városok közül Detroitban, Minneapolisban, Bostonban és Seattle-ben is polgármester-választást tartottak. Az új vezetők januárban foglalhatják majd el hivatalukat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: