2011-05-19 14:23:50• hírek • Szatmár.ro

S.O.S: rákbeteg gyerekek

A Hans Lindner Alapítvány  Reménysugár programja 9 éve működik, különös hangsúlyt fektetve a pszicho-szociális problémákra és a Szatmár megyei rákbeteg gyerekek életminőségének javítására.

Áprilisban a Reménysugár csapata részt vett Bukarestben az "Aktualitások a Gyermekonkológiában" Országos Konferencián, ahol azokat a problémákat tárták fel, melyekkel mind a gyermekonkológusok mind a rákbeteg gyerekek küzdenek Romániában. Ugyanakkor megfogalmazódtak azok a prioritások, melyekkel összehangoltan javíthatók és megoldást nyerhetnek a romániai egészségügyi rendszer hiányosságai.

A konferencián való részvétel után a Reménysugár csapata lendületesen nekilátott az országos összefogásban történő feladatok megvalósításához, és ezen belül elsődleges feladatának tekintette egy mihamarabbi kerekasztal találkozó megszervezését Szatmárnémetiben is az említett témában. Május 17-én 11 szatmári orvos (gyermekorvos, neonatológus, gyermekpszichológus, labororvosok és családorvosok) jött el erre az első találkozóra.

A beszélgetések olyan témákat érintettek, mint a betegség korai felismerésének fontossága, valamint az orvosok különböző szakterületeken való  továbbképzése, különösen a gyermekonkológia terén. Másrészt számba vették és helyi megoldásokat kerestek a többi, a bukaresti konferencián azonosított problémák megoldására.


Kerekasztalbeszélgetés szatmári orvosokkalKerekasztalbeszélgetés szatmári orvosokkal


A Reménysugár csapat úgy gondolja, hogy az ilyen találkozókon kívül az is nagyon fontos, hogy a Szatmárnémetiben tevékenykedő szakorvosok állandó kapcsolatot tartsanak fenn és hatékonyan együttműködjenek az ország egyetemi központjainak klinikáival, ugyanakkor folyamatosan frissítsék tudásukat a korai és helyes diagnózist illetően.

A szervezők nyitottak arra, hogy a jövőben támogassák az orvosok szakmai továbbképzését a gyermekonkológiai gyógyászat területén. A Hans Lindner Alapítvány várja azoknak a Szatmár megyei szakorvosoknak a jelentkezését, akik értesülni szeretnének a gyermekonkológiai gyógyászattal kapcsolatos aktuális információkról.

Továbbá még mindig várják azokat a személyeket, akik szívesen részt vennének a Reménysugár csapat munkájában. Az ezzel kapcsolatos információkért érdemes a www.fundatiahanslindner.ro oldalt felkeresni, de információkkal szolgálnak a 0731-008168-as telefonszámon is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: