2018-03-19 06:59:54• hírek • Blikk.hu

Rúzsa Magdi: Néha úgy érzem, mintha Máté Péter fentről rám is figyelne

Fontos szereplő Rúzsa Magdi életében Máté Péter.

Az énekesnő 12 évvel ezelőtt többek között az 1984-ben elhunyt legendás énekes Most élsz című dalának köszönhetően nyerte meg a Megasztárt, néhány napja pedig a Máté Péterről elnevezett, könnyűzenészeknek járó állami kitüntetés egyik első díjazottja lett.
 

– Akkor fogtam fel igazán, mekkora dolog ez, amikor ott ültem a díjátadón az ország legnagyobb művészei között. Nagyon jó érzés volt, el sem hittem, hogy gyerekkorom példaképeivel is találkozhatok – árulta el a Blikknek a kitüntetést követően Rúzsa Magdi, aki akkor, 2006-ban nem is sejtette, mekkora hatással lesz a közönségre az a bizonyos dal.
 

– A Most élsz a döntőben kötelező volt, Varga Ferencnek is el kellett énekelnie. Mégis valahogy az én előadásomban maradt meg, és játszották még évekig a rádiók. Be kell vallanom, a díjátadón előjöttek azok az érzések, még az is eszembe jutott, ahogy megcsuklott a hangom a dal végén, ahogy az Aréna színpadán énekeltem.
 

Az énekesnő spirituális embernek vallja magát, így hisz az égi jelekben is.

– Néha úgy érzem, mintha Máté Péter fentről rám is figyelne. Persze, az ő zenéje, az ő dalai Magyarországon egy kicsit mindenki lelkében benne vannak. Nekem 10-12 évente egy fontos eseménynél jelen van az életemben Máté Péter, kíváncsi leszek, legközelebb hogyan történik ez meg – mesélte mosolyogva lapunknak az énekesnő, aki azt is elárulta, a díj kiemelt helyre kerül az otthonában. – Van egy kincses polcom, amelyen minden, számomra fontos elismerés, mérföldkő emléke ott van. Jó időről időre ránéznem erre a polcra, hogy erőt merítsek belőle.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: