2009-04-29 12:23:19• hírek • Szatmar.ro

Rutin vagy a fiatalság

A Manchester United a tapasztalatban, az Arsenal a fiatalos lendületben bízhat.

A labdarúgó Bajnokok Ligája második elődöntőjében, immár egymást követő ötödik évben, ismét két angol csapat vív belharcot egymás ellen, ezúttal a Manchester United és az Arsenal mérkőzik meg.

A két együttes csatáját két csapatépítési filozófia megmérettetésének is felfoghatjuk, mivel a Manchester a rutinos játékosokra épít, míg az Arsenal a fiatalok nevelésével szerzett hírnevet magának. Az két keret átlagéletkora között nincs olyan nagy különbség (25,83 illetve 24,04), ám ha figyelembe vesszük, hogy a hazaiaknál ott lehet a kezdőben a 38 éves van der Sar, a 34 esztendős Scholes és a nála egy évvel idősebb Giggs (és talán még a 34 éves Neville is), míg a vendégeknél csak Almunia és a sérülés miatt hiányzó Gallas lépte át a 30 évet (két évvel), máris szembetűnőbb a különbség.

A statisztikánál maradva a Manchester az előző hat évben soha nem találkozott angol csapattal a BL-ben az egyenes kieséses rendszerben, csak a tavalyi döntőben, amikor a Chelseat győzte le büntetőkkel. Ezzel együtt eddig kétszer meccselt honfitársak ellen valamely európai kupában és mindkétszer továbbjutott, míg az Arsenal mindkét párharcát elveszítette hasonló körülmények közepette. A ManU eddig tíz elődöntőt vívott, ám csak háromszor jutott tovább (akkor el is vitte a trófeát), míg az „Ágyúsok" mérlege tökéletes: egyből egy továbbjutás.

A mérkőzés előtt természetesen mindkét edző az ellenfelet méltatta és az idegenben lőtt gól fontosságát hangsúlyozta. Sir Alex Ferguson szerint az 1-0-ás győzelem tökéletes eredmény lenne, míg Arsene Wenger egy érdekes teóriával állt elő (amire a Barcelona-Chelsea elődöntő tökéletesen rácáfolt): az otthon kezdő hazai csapat inkább törekszik az óvatosságra, a vendég pedig bátrabban próbálkozhat.

Ami a hiányzókat illeti, a ManU csak a már régóta maródi Hargreaves játékára nem számíthat, a túloldalon azonban „nagyobb a gond": Gallas, van Persie, Arsavin (nincs játékjoga, mert az ősszel a Szentpétervár színeiben már szerepelt a sorozatban) biztosan nem léphet pályára, Silvestre még kérdéses.

A történelemre visszatérve, mindenképp elevenítsünk fel két érdekességet. Egyrészt, a két csapat először 1894 október 13-án találkozott egymással, még az angol második vonalban. Másrészt pedig Ferguson és Wenger az európai futballelit két legrégebb óta hivatalban lévő edzője: a skót 23 éve, a francia „csak" 13 éve szolgálja jelenlegi munkaadóját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: