2012-03-15 15:08:03• hírek • Szatmár.ro

Ruhanemű a rászorulóknak

Hatvan családhoz juttattak el ruhaneműt a segélyszervezet önkéntesei a héten.

Nagy volt a mozgás csütörtök reggel a Máltai Segélyszolgálat székhelyén, a Pasztorációs Központ udvarában. Az önkéntesek összesen harminc család számára állítottak össze tavaszi ruhaneműkből álló csomagokat, majd a civil szervezet kisbuszával ki is szállították azokat. Mint megtudtuk: kedden harminc család részesült az adományból, csütörtökön pedig újabb harminc családot segítenek a Németországból származó ruhaneműkkel.

A Máltai Segélyszolgálat az általa felmért szociálisan hátrányos helyzetű családokat segítette ruhákkal. Ezekre a családokra ismerősök bejelentései útján, vagy a család jelentkezésével leltek rá, ellátogattak otthonukba, összeírták hányan laknak a lakásban és hogy mennyi az egy főre eső kereset - így választják ki a leginkább segítségre szorulókat. A felmért családok között 8-10 tagúak is vannak, s akad olyan is, amelyben az egy főre eső havi jövedelem nem több 68 lejnél.

- Sok a rászoruló, de kevés a segély, amit szétoszthatunk a rászorulók között, ezért mindig szívesen vesszük, ha egy-egy magánszemély vagy cég tartós élelmiszert, ruhákat vagy akár játékokat, tanszereket ajánl fel, mi ezeket mindig a legnehezebb körülmények között élőknek adjuk tovább - mondta Nevezi László, a Máltai Segélyszolgálat önkéntese.

Kisbusszal szállították ki az adományokat a családokhoz

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: