2014-02-07 10:08:41• hírek • Blikk.hu

Ruhákat tervez Som-Balogh Edina

A Barátok közt sztárja első kreációját már meg is mutatta mindenkinek a hírességek legnevesebb gáláján. A színésznőnek régóta dédelgetett álma, hogy idővel saját divatbemutatója is legyen.

- Aki ismer, tudja, hogy évek óta festek és rajzolok, így a ruhák terveit is én készítem - mondta Edina, aki egyelőre csak lopott perceiben készíti a terveket, hiszen legfontosabb számára, hogy ellássa anyai teendőit kisfia mellett.

- Mindig is az elegánsabb, nőiesebb vonalat képviseltem, és ez látszik majd a készülő kollekción is, amelynek már meg is találtam a nevét, de egyelőre nem árulok el róla többet, hiszen kezdeti stádiumban van a dolog. Az biztos, hogy különleges anyagokat és nagyon nőies ruhákat szeretnék. És fontos, hogy nemcsak modellalkatú hölgyekre gondolok majd, hanem azokra is, akik pluszkilókkal küzdenek - árulta el a színésznő, aki gyerekkora óta divatmániás.

– Ha bárki megkérdezi, mivel tudna meglepni, kiskorom óta azt mondom, hogy ruhával, és ez a mai napig sem változott. Pedig számtalanszor megfogadtam már, hogy nem költök sok pénzt új darabokra, de nem tudok ellenállni, bár azt hiszem, ezzel a legtöbb nő így van – tette hozzá az édesanya.

Még több bulvárhír a Blikk.hu-n.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: