2012-07-24 15:48:23• hírek • Póti Orsolya

Nyári programokban vesznek részt a Szent Ritások

Különféle foglalkozásokat szerveznek egy hónapon át a szatmárnémeti Hildegárda templom égisze alatt működő Szent Rita Egyesület gyermekeinek. A résztvevők a nyári programsorozat keretében nem csak szórakoztak, hanem számtalan hasznos dolgot sajátítottak el.

Illemtan, tánc, idegennyelv tanulás, informatika, színjátszás és még számos érdekes foglalkozás várja egy hónapon át a szatmárnémeti Szent Rita Egyesület kedvezményezettjeit. Az egyesület 2005 decembere óta működtet napközit a Hildegárda plébánia épületében és célja az, hogy hátrányos helyzetű családok gyerekeit vegye szárnyai alá, őket Isten közelében keresztény szellemben nevelje, és nem utolsó sorban élelemmel és ruhával segítse őket.

A nyári szünet ideje alatt Solomayer Sándor plébános szervezésében és a Hans Lindner Alapítvány lelkes csapatának közreműködésével egy hónapon át nap mint nap foglalkoznak a hátrányos helyzetű gyermekekkel.

Az általános iskolások a játékos tanulás mellett, szórakoznak is, valamint a plébánia kiskertjében kertészkedhetnek, a konyhában pedig főzhetnek is az önkéntesek irányításával.

„A gyermekek körében nagy sikernek örvend a kertészkedés és a főzés, de nagyon érdekli őket a színjátszás is, amelyben amiben Méhes Kati színművésznő volt az alapítvány segítségére." - mondta el Oláh Norbert, a Hans Lindner Alapítvány munkatársa.

A nyári program ideje alatt a gyermekeket reggeli, délben pedig meleg ételt várja, a desszertet pedig ők maguk készítik el, majd közösen elfogyasztják. A foglalkozások mellett a gyermekek különféle szabadtéri programokon is részt vehetnek: nemrégiben strandra látogattak, több alkalommal is nagy sétákat szerveznek a Kossuth-kertben, valamint részt vettek a Hám János Római Katolikus Teológia Iskolaközpontban rendezett sporttevékenységeken.

A Szent Rita Egyesület nyári kínálatából nem hiányozhatnak a kulturális tevékenységek sem. Néhány nappal ezelőtt például zongorahangversenyre látogattak a gyerekek. A programban a szervezetek önkéntesein kívül több támogató is segíti a gyermekeket.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: