2015-11-19 15:12:21• hírek • Szatmár.ro

Rózsákkal emlékeztek Szent Erzsébetre, a szolgáló szeretet megtestesítőjére

Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával (3 évesen) vagy férjével találkozik. Gyakran ábrázolják még korsóval, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképei.

Csütörtökön a Kispiac szomszédságában, a Hildegárda templommal szembeni téren elhelyezett Szent Erzsébet szobornál emlékeztek és imádkoztak a résztvevők, akik ezzel is kinyilvánították közösségvállalásukat, együttérzésüket a környezetünkben élő rászorulókkal. Jelen volt Soltész Miklós, magyarországi államtitkár is.

Az esemény Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntőjével indult. Az egyházi elöljáró a szolgáló szeretet, a rászorulók megsegítésének fontosságáról beszélt az egybegyűltekhez. Megköszönte a Magyar Kormány támogatását is, amellyel a római katolikus egyház az anyaország meghosszabbított keze lehet, amely a rászorulók felé nyúl.

Soltész Miklós, a Magyar Kormány egyházi, nemzetiségi, és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Szent Erzsébet életét és cselekedeteit állította példaként az egybegyűltek elé. Hangsúlyozta: meg kell találnia mindenkinek az életben azokat a pillanatokat, amikor segíteni tud. Ebben pedig nagy szerepe van a felekezeti oktatásnak, az egyháznak és a családnak.

Dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök bemutatta azt a Püspökség gondozásában megjelent kiadványt, amely a szeretetszolgálat-csoportok tevékenységéről, igénybe vehető szolgáltatásairól szól. "Az egyházmegye szeretetszolgálat-térképét hoztuk létre, amely segít a rászorulóknak a nekik megfelelő segítség megtalálásában" - mondta Hankovszky.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő rövid beszédében emlékeztetett arra a három évvel ezelőtti esetre, amikor vandálok megrongálták Árpádházi Szent Erzsébet szobrát, levágván a kezét. "Márpedig kéz nélkül nehéz teljes életet élnünk, hisz vele adhatunk, vele simogathatunk" tette hozzá az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke.

Szejke Dóra, a Hám János Teológiai Líceum diákja Kozma László: Szent Erzsébet legendája című költeményét szavalta el, majd a résztvevők rózsaszálakat helyeztek el a szent szobránál.

Az Egyházmegyei Caritas Szervezet ezt követően a 14-es lakónegyedbe, a Neajlov sétányra, a Máltai Segélyszolgálat Szatmári Kirendeltsége az Ostrovului utcai szociális tömbházakhoz, az Egyházmegyei Kórházpasztorációs Iroda munkatársai, az önkéntes beteglátogatók, a Pasztorális Iroda képviselői, a Piarista nővérek, a Plébániai szeretetszolgálati tagok és az egyházmegye börtönlelkészséggel megbízott papja a Ion Ghica utcai szociális tömbházakhoz, a Boldog Scheffler János Központ munkatársai pedig a Toamnei utcára mentek meleg ételt osztani.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: