2017-10-27 07:49:41• hírek • Oszkó Viktória

Roxfortos hangulat a Refi gólyabálján

Denevérek, sötét várfalak, pislákoló fények az ablakokban a vászonra festett dekoráció részeként. Idén egy nagy téma, a Harry Potter köré épült a nagyok gólyabálja csütörtök délután.

Póti Eduárd igazgató köszöntő szavaival indult a gólyabál csütörtökön délután fél 5-kor a Szatmárnémeti Református Gimnázium tornatermében. A bált a négy kilencedikes osztály bemutatkozó előadása nyitotta meg, egy-egy osztály énekelt, mások rövid színpadi darabot adtak elő, szórakoztatva ezzel a közönséget, akik zsúfolt sorokban összegyűlve figyelték az este minden mozzanatát.

A bemutatkozók után a program a fő témához kapcsolódó szépségversennyel folytatódott, de a gólyáknak a varázslós-filmes témához kapcsolódó zenékre is táncolniuk kellett. A fiatalok jól vették az akadályokat, pedig nem volt könnyű dolguk, a Harry Potter filmekből kivágott egy perces jelenetekre kellett új szinkront készíteniük, majd egy kvíz következett. A tanulóknak két kérdést kellett megválaszolniuk, egy a Harry Potter regénysorozatához kapcsolódó feladat volt, egy pedig egy általános műveltségi kérdés.

Hogy az ügyességüket is bizonyítsák, egy öt perces mixre kellett improvizálniuk a diákoknak. A produkciókat ezúttal is egy zsűri pontozta. Az értékelésnél figyelembe vették a gólyák kreativitását, bátorságát és azt is, hogy mennyire tudnak csapatban dolgozni.

Az első helyezettek Kánya Réka és Schönberg Gergő lettek. Második helyezést értek el Tódor Noémi és Balog Sebastian, a  képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Ferenczi Erik és Lép Tamara állhatott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: