2011-02-08 21:21:09• hírek • Balog Anita

Rövidzárlat okozta a tüzet

A tűzoltóság szerdán egy külön erre a célra összeállított bizottság vezetésével vizsgálta a tűz keletkezésének körülményeit, és mint kiderült: az épület nem volt teljesen áramtalanítva. A bizottság megállapítása szerint rövidzárlat okozta a nagy anyagi kárral járó tüzet.


Tűz ütött ki kedd este 21 óra körül az Aurel Vlaicu utca 129 szám alatt található bútorüzletben, ahol Angliából hozott használt árucikkeket forgalmaznak. A tulajdonos szerint nem zárható ki a szándékos gyújtogatás lehetősége sem, mert néhány hete meg is fenyegették.

A tűz oltásakor a Szatmár megyei katasztrófaelhárítók szinte összes tűzoltóautóját bevetették, ennek leginkább az volt az oka, hogy mivel a bútorbolt a városon kívül esik, tűzcsap nem volt a környéken.

A helyszínen megkérdezett tűzoltók szerint az elektromos hálózatban keletkezett rövidzárlat kizárható a tűz okozóinak keresésében, hiszen a boltban kiépített villamos hálózat nem volt, a szomszédoktól kaptak áramot, amikor szükség volt rá. A bolt tulajdonosa a sajtónak elmondta: néhány hete megfenyegették, hogy felgyújtják a boltját, de nem vette igazán komolyan a fenyegetést.

A 250 négyzetméteres helyiségben a lángok martalékává vált, iletve tönkrement az eladásra szánt bútorzat nagyrésze, megrongálódott a tetőszerkezet, megsemisültek személyes és céges iratok is. A tűzoltók szerint veszélybe kerültek melléképületek is, de sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek ezekre. Az oltás 00.45-kor ért véget.

A tulajdonos elmondása szerint a lángok martalékává vált eladásra szánt bútorok értéke megközelítőleg 30 ezer euró. A tűzoltók még mindig vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit.


Lángok pusztítottak a búturüzletben


Lángok pusztítottak a búturüzletben


Lángok pusztítottak a búturüzletben


Lángok pusztítottak a búturüzletben
Lángok pusztítottak a bútorüzletben


A tulajdonost faggatják az újságírók
A tulajdonost faggatják az újságírók


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: