2014-07-14 16:27:52• hírek • Nagykároly.ro

Rövidesen kinyílik az Ady-emlékház ajtaja

„Érmindszent, kicsi, poros falu, fehér templomával, akácok között megbújt apró házaival.” Ady Endre szülőfaluja. Határon átívelő, több mint 500 ezer eurós támogatás révén szeptember végéig megújul az emlékmúzeuma. Egyelőre nem látogatható, viszont ennek ellenére alig egy óra alatt tucatnyian keresték fel.

Vonzó hely ugyanis. Vonzza a turistákat. Ráadásul nem is akármilyen látogatókat, hanem olyanokat, akik kíváncsiak a máig megmaradt ugarra, de ugyanakkor arra a kőasztalra is, amelyet annak idején Csúcsáról hozatott ide Ady Endre. A gémes kút mélyében is látni vélnek valamit az ideérkezők...

Ady Endre születésnapja alkalmából tavalyelőtt megtartott emlékünnepségen a megyei múzeum illetékesei bejelentették, hogy megkezdődött Ady Endre emlékházának nagyszabású felújítása. Az Érkávás községhez tartozó szülőfaluban, Érmindszenten lévő épületeket egy határ menti program révén, azaz HURO-s pályázat keretében újítják fel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Szatmár megyei múzeumok 120 ezer euró értékű pályázatot nyertek erre a célra - a támogatás összköltségvetése több mint félmillió euró -, amelynek köszönhetően megerősítik az emlékház szerkezetét, felújítják a vályogfalakat és a tetőzetet, kicserélik a világító berendezést, új biztonsági felszereléseket helyeznek el. Mint vasárnap, ott jártunk alkalmával kiderült, ez már megtörtént. Mi több, mellékhelyiségnek és raktárnak is otthonául szolgáló épületet is emeltek a porta sarkában. Mindezek mellett az 1977-ben összeállított kiállítás tartalmi részét is újragondolják, együttműködésben a budapesti Ady-emlékmúzeummal.

Rövidesen kinyílik az Ady-emlékház ajtaja

A felújítási munkálatok nyomán Ady Endre életművét más, megújult megközelítésben tekinthetik meg az érdeklődök. A tárlat restaurálása, létrehozása még tart - legalábbis zárt ajtók vártak a látogatókra. Vasárnap kora délután három személygépkocsi állt meg az emlékház előtt. Külön-külön érkeztek a látogatók, egymásról nem tudtak. Persze ugyanúgy szomorkodtak, amiért még mindig nem látogatható a kiállítás, illetve örültek annak, hogy „legalább" a portára bemehettek. A kifüggesztett tájékoztató panel szerint szeptember 30-án zárul a projekt. Hajrá!

A költőóriás szülőházában és a kúrián kialakított emlékmúzeum létesítéséről közöltünk már egy nagyszabású cikket. Németi János dr. számolt be az Ady Endre-emlékház történetéről. Ide kattintva olvashatja el ismét a tanulmányt. Minden leendő látogató számára javallott az (újra)olvasás.

Rövidesen kinyílik az Ady-emlékház ajtaja

Rövidesen kinyílik az Ady-emlékház ajtaja

Rövidesen kinyílik az Ady-emlékház ajtaja

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: