2008-11-23 18:37:50• hírek • Szatmar.ro

Rövidebb lesz az öttusa

A Nemzetközi Öttusaszövetség összevonta a futást és a lövést.

A Guatemalában tartott Nemzetközi Öttusaszövetség kongresszusán a küldöttek kétharmada elfogadta azt a javaslatot, mely szerint a sportág versenyképessége érdekében össze kell vonni a futást a lövéssel.

A titkos szavazást követően a végrehajtó bizottság lehetőséget adott arra, hogy az új lebonyolítási rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok leszűrése után esetleges változtatásokat lehessen eszközölni.



Az új lebonyolítási rendszerben délelőtt rendezik majd az úszást és a vívást, míg a további három (?) szám délutánra marad. A lovaglás után a futás következik majd, melynek során a versenyzők előbb tíz, majd öt végül pedig ismét öt lövést adnak le.

Pálvölgyi Miklós, a magyar öttusa válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta, hogy szerinte elhamarkodott döntés született, mert a szabályok és a követelmények még nincsenek teljesen letisztázva. A magyar küldöttség amúgy nemmal szavazott.

A sportág történelmében 1993 óta nem történt ilyen radikális változás. Akkor döntötték el, hogy az öt versenyszámot egy nap leforgása alatt rendezzék meg.(Impulzus.ro)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: