2009-04-23 11:38:04• hírek • Veres Béla/MTI

Rossz helyzetben vannak a kisebbségiek

A nemzeti kisebbségekhez tartozókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés, zaklatás és faji alapú erőszak jóval elterjedtebb az Európai Unió tagországaiban, mint azt a hivatalos statisztikák jelzik - állítja az unió alapvető jogokkal foglalkozó ügynöksége a témáról szerdán Brüsszelben kiadott tanulmányban.

A 24 ezer kisebbségi és bevándorló megkérdezésén alapuló tanulmány szerint átlagosan 55 százalékuk érzi úgy, hogy az említett jelenségek széles körűek abban az országban, amelyben élnek. Nehezebben jutnak például munkához és kölcsönhöz, de időnként fizikai zaklatás is éri őket.

Harminchét százalék úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt egy évben is érte őket valamilyen diszkriminatív inzultus, de erről nem tájékoztatták a rendőrséget és más illetékeseket.

Magyarországon, Szlovákiában és Romániában csak a romákat vonták be a kutatásba. A megkérdezett magyarországi cigányok 90 százaléka úgy értékelte, hogy az országban kiterjedt az őket negatívan érintő diszkrimináció és zaklatás.
Morten Kjaerum igazgató a jelentést kommentálva kiemelte: felmérésük tanúsága szerint sokszor a nemzeti hatóságok sincsenek tisztában a kisebbségeket érintő negatív jelenségek méreteivel. Az is része a problémának, hogy sok kisebbségi nem bízik a kormányok diszkriminációellenes politikájában.

A megkérdezettek 9-31 százaléka (ezen belül a Nyugat-Európában élő közép- és kelet-európai származású megkérdezettek 17 százaléka) úgy nyilatkozott, hogy kerül bizonyos helyeket, mert fél a faji alapú incidensektől.
Az ügynökség megállapította, hogy a kormányoknak többet kell tenniük a kisebbségek jogainak védelme érdekében, beleértve a munkahelyek, a lakhatás és az oktatás biztosítását is.

A megkérdezettek körébe a romákon kívül beletartoztak az észak-afrikai, kelet-európai, balkáni és török bevándorlók, valamint egyes tagállamokban más uniós nemzetiségekhez tartozó kisebbségek is. Az MTI megkereste a bécsi székhelyű ügynökséget azzal a kérdéssel, hogy a más uniós tagállamokban élő magyar kisebbségeket miért nem vonták be a felmérésbe. Az intézetnél jelezték, hogy ennek elsősorban technikai okai vannak. A készítőknek a források és az idő szűkössége miatt például nem volt módjuk valamennyi kisebbségre kiterjeszteni a kutatást, és igyekeztek olyan nemzetiségekből mintát választani, amelyek minél több tagországban jelen vannak. Minden tagállamban helyi partnerekkel is konzultáltak arról, hogy mely csoportokat vonják be a felmérésbe.

Az ügynökség mindazonáltal arra biztatja a tagországokat, hogy a kutatás tapasztalatait és ajánlásait az ott élő valamennyi kisebbségre terjesszék ki és alkalmazzák.

Ez volt az alapjogi ügynökség első jelentése ebben a témában. Bécsben ugyanakkor jelezték, hogy a tanulmánynak lesz folytatása. A készítők azt is megállapították, hogy az uniós tagországokban nagyon hiányosak a kisebbségekkel kapcsolatos adatbázisok.

Bulgáriai romák a Wikipédián

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: