2012-06-20 09:26:27• hírek • MTI

Rooney visszatért és továbblőtte az angolokat

Az angol válogatott egygólos győzelmet aratott a lengyelekkel társrendező ukrán együttes felett a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának keddi, harmadik fordulójában, így előbbi negyeddöntőbe jutott, utóbbi pedig kiesett.

A továbbjutás érdekében győzelmi kényszerrel pályára lépő társrendező ukránok nagy lendülettel kezdtek, az első negyedórában akadtak is ígéretes lehetőségeik, de kimaradtak. Később alábbhagyott a kezdeti lelkesedésük, s így kiegyenlítetté vált a játék, az angolok kényelmesen futballoztak, mivel nekik megfelelt a döntetlen.

A folytatásban Pjatov hibáját kihasználva Rooney hamar vezetést szerzett, azaz még megnyugtatóbb helyzetbe kerültek a szigetországiak, az ukránok pedig nem tudtak nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni. Ennek megfelelően sokáig unalmasan csordogált a mérkőzés, mígnem Devic lövése után csak a gólvonalon túlról vágta ki a labdát egy angol védő, de Kassai továbbot intett. A hátralévő időre kissé megélénkült a találkozó, próbálkoztak az ukránok becsülettel, de már nem született több gól, így Anglia csoportelsőként jutott tovább, Ukrajna pedig a másik rendező Lengyelországhoz hasonlóan búcsúzott.

A szigetországiak győztes gólját az eltiltása után visszatért Wayne Rooney szerezte a 48. percben. Az angolok vasárnap az olaszokkal találkoznak a legjobb nyolc között Kijevben.

D csoport, 3. forduló:
Anglia-Ukrajna 1-0 (0-0)
gólszerző:
Rooney (48.)
Anglia: Hart - Johnson, Terry, Lescott, Cole - Milner (Walcott, 70.), Gerrard, Parker, Young - Rooney (Oxlade-Chamberlain, 87.) - Welbeck (Carroll, 82.)
Ukrajna: Pjatov - Guszjev, Hacseridi, Rakickij, Szelin - Jarmolenko, Tyimoscsuk, Konopljanka - Garmas (Nazarenko, 78.) - Milevszkij (Butko, 77.), Devic (Sevcsenko, 70.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: