2018-11-03 17:52:52• hírek • Közlemény

Rongálás a temetőben: a Szatmári Római Katolikus Püspökség hivatalos közleménye

A Szatmári Római Katolikus Püspökség közleménye a Híd melletti temetőben történt rongálással kapcsolatban:

A Szatmári Római Katolikus Püspökség sajnálattal vette tudomásul, hogy a Híd melletti temetőben, november 2-áról (Halottak napjáról) 3-ára virradó éjjelen sírrongálás történt.

 

A temető adminisztrátorát éjjel 1 órakor hívta telefonon a rendőrség és kérte a helyszínen való megjelenését, hiszen telefonos bejelentést kapott a rendőrség a rongálásról. A temető adminisztrátora rövid időn belül megjelent és segítette a rendőrség munkáját az esetlegesen még bent levő tettesek megkeresésében. Sajnos, akkor már nem találták őket a temető területén. Szombaton reggel nyolc órakor a rendőrség visszaérkezett és megkezte a nyomrögzítést – a sírokon és fejfákon látható sárga festék a rendőrség nyomrögzítési eljárása során került az építményekre és tárgyakra.

 

A vizsgálatok során megállapították, ismeretlen tettesek 51 fejfát borítottak le. A borogatások során két sír fedele is komolyabban megsérült. Az érintett fejfák hetven százaléka visszaállítható, ezek kisebb horzsolásokat szenvedtek. Harminc százalékuk esetében azonban a kereszt vagy a fejfa cseréjére lesz szükség. A sírok rongálásában, az elkövetők nem válogattak, az elhunytak nemzeti hovatartozásától és vallásától függetlenül döntötték a fejfákat.

 

A rendőrség tehát már megkezdte a nyomozást a sírok rongálása ügyében és igyekeznek mindent megtenni a tettesek kézre kerítésében és felelősségre vonásában.

 


 

A sajnálatos történtek után, a szombati állapotról készített videót és képgalériát a Szatmár.ro Facebook csoportjában tekintheti meg. Kattintson a következő hivatkozásra a videó és a galéria megtekintéséhez: Belépés az Exkluziv - Szatmár.ro csoportjába

 

Előzetes információinkat, valamint a sírköves szakember véleményét a károkkal és a javítási költséggel kapcsolatosan ebben a cikkünkben elolvashatja: Sírgyalázás és vandalizmus a Híd melletti temetőben: vajon mekkora az okozott kár?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: