2014-04-15 16:57:56• hírek • Szatmár.ro

Roncsautó-program: 1462 értékjegyre érkezett igénylés

„Az elmúlt egy hét alatt a 17.000 előkészített elektronikus értékjegyből 1462 darabra érkezett igénylés a Környezetvédelmi Alaphoz" - számolt be április 15-én Bukarestben Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a roncsautó programról. Hozzátette: „az 1462 igénylésből 1421-et már jóvá is hagytak, hármat most vizsgálnak, 38-at pedig visszautasítottak formai hibák vagy az adatok helytelensége miatt".

Korodi elmondta, fontosnak tartja a korrektséget és az átláthatóságot. Ezért azt a döntést hozták, hogy a Környezetvédelmi Alap honlapjára minden nap friss információkat kell feltölteni a roncsautó programról. Tehát mostantól a www.afm.ro honlapon minden nap meg lehet nézni, mennyi értékjegy maradt meg. Ma reggel 15.538 darab volt - tudtuk meg a minisztertől.

Amint tudjuk, azon fizikai személyek, akik le szeretnék cserélni nyolc éves vagy annál régebbi autójukat április 8. óta jelentkezhetnek a márkakereskedőknél. Ekkor a forgalmazó bevezeti a PSIPAN 2014 elnevezésű adatbázisba a lecserélendő autó, illetve a tulajdonos adatait, és kiállít egy beiratkozási bizonylatot.

A Környezetvédelmi Alap megvizsgálja, hogy a bevezetett adatok helyesek-e, amennyiben azok, a forgalmazó értesíti a tulajdonost, hogy vigye be régi autóját egy begyűjtő központba, ahonnan erről szintén bizonylatot kap. Ezután ismét az eladóhoz kell fordulnia, ott ki kell töltenie a részvételi dossziét, és azután véglegesíteni kell az új autó megvásárlására vonatkozó szerződést, illetve ki kell fizetnie az előleget. A Környezetvédelmi Alap pedig a forgalmazónak utalja az elektronikus jegy értékét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: