2016-08-09 11:48:45• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Ronaldo nincs, de vajon Sevilla lesz-e?

Ronaldo ezúttal biztosan nem lesz ott a pályán
Ronaldo ezúttal biztosan nem lesz ott a pályán

A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a harmadik, míg az Európa Ligában címvédő Sevilla a második győzelmére készül a Trondheimben kedden sorra kerülő Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen. Mindkét csapat számára korainak tűnik azonban a döntő, nehezen magyarázható az UEFA döntése.

Egészen 2013-ig ugyanis a Szuperkupa-döntőt rendszerint augusztus utolsó napjaiban rendezték meg. Aztán átkerült augustus elejére.... Ami többek között azért is érthetetlen és nehezen magyarázható, mert például a Real Madridnál Pepe, Gareth Bale és Toni Kroos alig néhány napja kezdte el az edzéseket az Európa-bajnoki részvétel után járó különvakáció után. Ezzel alaposan megnőnek Zinedine Zidane edző problémái, hisz - az Eb-n szerzett - sérülése miatt nem számíthat Cristiano Ronaldo játékára sem, de nem egészséges a kapus Keylor Navas és a két szélső védő, Fabio Coentrao és Dani Carvajal sem. Ennek is tudható be, hogy a 18 éves Luca Zidane, Zizou fia helyet kapott a keretben - ő a harmadik számú kapus.

Szintén nem jön jól a korai kezdés a Sevillának sem, ám teljesen más okból kifolyólag. Azt már megszokhattuk, hogy a Sevilla egy-egy jól sikerült szezont követően elveszíti legjobbjait (2013-ban Alvaro Negredo és Jesus Navas a Manchester Cityhez, 2014-ben Ivan Rakitic a Barcelonához, Alberto Moreno a Liverpoolhoz, 2015-ben Aleix Vidal a Barcelonához, Carlos Bacca a Milanhoz szerződött), ám az idei nyáron gyökeres változások történtek a keretben. Elment a sikeredző Unai Emery (a PSG-hez), érkezett helyére a Chilével Copa Amreicát nyerő Jorge Sampaoli. Az argentin mester pedig a jelek szerint ragaszkodott a dél-amerikai játékosokhoz - a kilenc legfontosabb érkező közül hat dél-amerikai, ebből öt argentin.

Vegyük tehát nyilvántartásba a Sevilla keretében történt változásokat: Ever Banega az Interben, Grzegorz Krychowiak a PSG-ben, Kevin Gameiro az Atletico Madridban, Coke a Schalkéban, Fernando Llorente a Swansea-ban, José Antonio Reyes pedig az Espanyolban folytatja pályafutását. A klub összesen 85 millió eurót kapott az említett játékosokért, akik helyére 65 millióért érkezett Franco Vasquez a Palermótól, Joaguin Correa a Sampdoriától, Ganso a Sao Paolótól, Wissam ben Yedder a Toulouse-tól, Kijotake Hirosi a Hannovertől, Gabriel Mercado a River Plate-től, Pablo Sarabia a Getafétől, Luciano Vietto és Matias Kranevitter pedig az Atletico Madridtól - mindketten kölcsönben.

Új edző és fél csapatnyira való új játékos - kérdés, miként tudhatott összeállni augusztus elejére az Európa Liga elmúlt három kiírásának győztese...

Jóval kisebb volt a mozgás (eddig) a Real Madridnál, ahová 30 millióért visszatért a Juventustól Alvaro Morata, ám a királyiak 32 milliót kaszáltak a csereember Jeséért (25 milliót fizetett érte a PSG) és az állandóan kölcsönadott Denisz Cserisevért (7 millió, Villarreal).

A trófea 1973 óta íródó történetében ez lesz a negyedik alkalom, amikor két spanyol csapat találkozik egymással, a Sevilla mind a négy ilyen találkozón érintett volt: 2006-ban és tavaly az FC Barcelonával, 2014-ben a mostanihoz hasonlóan a Real Madriddal játszott. A katalánokkal szemben tavaly hosszabbítás után 5-4-re maradt alul az andalúziai együttes, amely a királyi gárdától két éve 2-0-ra kapott ki. Emellett 2007-ben az AC Milantól is vereséget szenvedett a Sevilla, egyetlen sikerét pedig tíz éve aratta a Barcelona 3-0-s legyőzésével.

A fővárosiak is ötödször játszanak az Európai Szuperkupáért, amelyet eddig kétszer nyertek meg: a Sevilla előtt 2002-ben a Feyenoordot győzték le. Emellett kétszer veszítettek, 1998-ban és 2000-ben a Chelsea, illetve a Galatasaray ellen.

Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a háromszoros aranylabdás Ronaldo és honfitársa, Pepe lehetnek az első játékosok, akik a BL és az Eb mellett az Európai Szuperkupát is megnyerik ugyanabban az évben.
A két csapat 177 alkalommal találkozott egymással, 94 madridi és 54 sevillai siker született 29 döntetlen mellett.
A trondheimi lesz az UEFA által rendezett klubsorozatok első norvégiai döntője. A találkozó 21.45-kor kezdődik a Lerkendal Stadionban.

Európai Szuperkupa:
Real Madrid - Sevilla 21.45 ProTv

A labdarúgó Európai Szuperkupa eddigi mérkőzései:
1973 (1972-es eredmény alapján): Ajax Amsterdam (holland, BEK-győztes)-Glasgow Rangers (skót, KEK) 3-2, 3-1
1974 (1973): Ajax Amsterdam (B)-AC Milan (olasz, K) 0-1, 6-0
1975: Dinamo Kijev (szovjet, K)-Bayern München (német, B) 1-0, 2-0
1976: RSC Anderlecht (belga, K)-Bayern München (B) 1-2, 4-1
1977: FC Liverpool (angol, B)-Hamburger SV (német, K) 1-1, 6-0
1978: RSC Anderlecht (K)-FC Liverpool (B) 3-1, 1-2
1980 (1979): Nottingham Forest (angol, B)-FC Barcelona (spanyol, K) 1-0, 1-1
1980: FC Valencia (spanyol, K)-Nottingham Forest (B) 1-2, 1-0, idegenben lőtt góllal
1983 (1982): Aston Villa (angol, B)-FC Barcelona (K) 0-1, 3-0
1983: Aberdeen (skót, K)-Hamburger SV (B) 0-0, 2-0
1985 (1984): Juventus (olasz, K)-FC Liverpool (B) 2-0
1987 (1986): Steaua Bucuresti (román, B)-Dinamo Kijev (K) 1-0
1988 (1987): FC Porto (portugál, B)-Ajax Amsterdam (K) 1-0, 1-0
1989 (1988): Mechelen (belga, K)-PSV Eindhoven (holland, B) 3-0, 0-1
1989: AC Milan (B)-FC Barcelona (K) 1-1, 1-0
1990: AC Milan (B)-Sampdoria (olasz, K) 1-1, 2-0
1991: Manchester United (angol, K)-Crvena zvezda (jugoszláv, B) 1-0
1993 (1992-ből): FC Barcelona (B)-Werder Bremen (német, K) 1-1, 2-1
1994 (1993-ból): AC Parma (olasz, K)-AC Milan (az O. Marseille helyett) 0-1, 2-0
1995 (1994-ből): AC Milan (B)-Arsenal (angol, K) 0-0, 2-0
1996 (1995-ből): Ajax Amsterdam (B)-Real Zaragoza (spanyol, K) 1-1, 4-0
1997 (1996-ból): Juventus (B)-Paris SG (francia, K) 6-1, 3-1
1998 (1997-ből): FC Barcelona (K)-Borussia Dortmund (német, B) 2-0, 1-1
1998: Chelsea (angol, K)-Real Madrid (spanyol, B) 1-0
1999: SS Lazio (olasz, K)-Manchester United (B) 1-0
2000: Galatasaray (török, UEFA-Kupa-győztes)-Real Madrid (B) 2-1 - aranygóllal
2001: FC Liverpool (U)-Bayern München (B) 3-2
2002: Real Madrid (B)-Feyenoord (holland, U) 3-1
2003: AC Milan (B)-FC Porto (U) 1-0
2004: FC Valencia (U)-FC Porto (B) 2-1
2005: FC Liverpool (B)-CSZKA Moszkva (orosz, U) 3-1, hosszabbítás után
2006: Sevilla (U)-FC Barcelona (B) 3-0
2007: AC Milan (B)-Sevilla (U) 3-1
2008: Zenit (orosz, U)-Manchester United (B) 2-1
2009: Barcelona (B)-Sahtar Donyeck (ukrán, U) 1-0, hosszabbítás után
2010: Atlético Madrid (spanyol, Európa Liga-győztes)-Internazionale (olasz, B) 2-0
2011: FC Barcelona (B)-FC Porto (E) 2-0
2012: Atlético Madrid (E)-Chelsea (B) 4-1
2013: Bayern München (B)-Chelsea (E) 2-2, 11-esekkel: 5-4
2014: Real Madrid (B)-Sevilla (E) 2-0
2015: FC Barcelona (B)-Sevilla (E) 5-4, hosszabbítás után

Győztesek:
5 alkalommal: AC Milan, FC Barcelona
3: Ajax Amsterdam, FC Liverpool
2: Atlético Madrid, RSC Anderlecht, Juventus, FC Valencia, Real Madrid
1: Manchester United, Dinamo Kijev, Nottingham Forest, Aston Villa, Aberdeen, FC Porto, Steaua Bucuresti, Mechelen, AC Parma, Chelsea, SS Lazio, Galatasaray, Sevilla, Zenit, Bayern München

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: