2012-10-30 08:59:29• hírek • MTI

Romney győzelmének jobban örülne a piac

A BBC Világszolgálatának múlt héten Londonban ismertetett globális felmérése szerint ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a november 6-i amerikai elnökválasztáson, akkor Obama elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus ellenfelét.

Ígéretesebbnek tartaná az amerikai gazdaság növekedési kilátásait Mitt Romney republikánus elnökjelölt jövő heti választási győzelme esetén a globális befektetői közösség, amelynek tagjai a kongresszusi patthelyzet kialakulását is kisebb kockázatúnak látnák, ha Barack Obama jelenlegi amerikai elnök kihívója győzne - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport hétfőn ismertetett globális felméréséből.

A Barclays által elvégzett vizsgálatban 354 intézményi befektetési társaság vett részt; ezek a cégek összesen több mint tízezer milliárd dollár befektetői tőkét kezelnek.
A felmérésből kitűnik, hogy Obama győzelme esetén a befektetők 50 százaléka a demokraták és a republikánusok között kialakuló törvényhozási patthelyzettől tart, 43 százalékuk pedig a kockázatok közé sorolta a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói intézkedéseket is.

Romney sikere esetén a felmérésbe bevont befektetési társaságoknak csak a 23 százaléka tartana a Kongresszus tevékenységének megbénulásától - bár a Barclays elemzőinek kommentárja szerint ez is "jelentős" arány -, a nem befektetésbarát adó- és/vagy szabályozói lépésektől félő cégek aránya pedig elenyésző.

Még kirívóbbá vált az Obama elnök hivatalban maradása esetén ez utóbbival kapcsolatban táplált befektetői kockázati érzet, amikor a Barclays londoni szakelemzői a felmérésben részes befektetési intézmények által kezelt tőkeérték szerint súlyozták a válaszokat. Az így számított arányok alapján a második Obama-kormányzat esetleges nem befektetésbarát adózási és szabályozói lépései miatt a kezelt össztőkemennyiség 61 százalékáért felelős befektetési intézmények adtak hangot aggályaiknak.

A republikánus jelölttel kapcsolatban más jellegű aggodalmakat fogalmaztak meg a megkérdezett befektetők. A Barclays hétfői összesítése szerint a felmérésbe bevont alapkezelők és egyéb befektetési intézmények 32 százaléka attól tart, hogy az amerikai jegybank szerepét ellátó Federal Reserve szigorítaná monetáris politikáját Mitt Romney győzelme esetén, 23 százalék a költségvetési szigorítást, 15 százalék pedig a protekcionizmust nevezte kockázati tényezőnek.

A Barclays felmérése szerint a globális befektetési intézményi körön belül relatív többségben vannak azok a cégek, amelyek Obama győzelme esetére kismértékű vagy jelentősebb eladási hullámot valószínűsítenek az amerikai részvénypiacokon. Romney diadalától ugyanakkor a válaszadók nagy többsége kisebb vagy jelentősebb - 4 százalékot meghaladó - mértékű részvényárfolyam-erősödést vár rövid távon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: