2011-06-27 09:19:29• hírek • MTI

Romboltak a foci-drukkerek

Száztíz éves története során először kiesett az első osztályból Argentína egyik legsikeresebb csapata, a River Plate, a szurkolók pedig a Monumental Stadionban és azon kívül is fékezhetetlen dühvel törtek-zúztak a búcsút jelentő vasárnapi meccs után.

A 33-szoros bajnok, kétszeres Libertadores Kupa-győztes együttes a Belgrano csapatával játszott a bennmaradásért, ám az első meccsen elszenvedett 2-0-ás vereség után vasárnap hazai pályán csak 1-1-es döntetlent ért el.

A vandál hívek már a Buenos Aires-i stadionban őrült pusztításba kezdtek, mindkét együttes játékosait biztonsági embereknek kellett az öltözőbe kísérni, miközben a "Barrabrava" drukkercsoport tagjai köveket és korlátdarabokat dobáltak a pályára, majd később az arénán kívül is folytatták a tombolást, s többek között kocsikat gyújtottak fel, üzletek kirakatait törték be.
A rendőrség vízágyúval és könnygázzal próbálta megfékezni a huligánokat, akik háborús övezetté alakították a városrészt, a harcokban 25 ember, köztük hat rendőr sérült meg komolyabban.

A város főügyésze az eset után azonnal bezáratta a stadiont, s nyomozást rendelt el - többek között azért, mert a meccsre csak 40 ezren mehettek volna be, ennek ellenére becslések szerint közel 60 ezren voltak a lelátókon.
Az ítélet komoly aggodalmat okozhat a Copa America szervezőinél, mivel a kontinenstorna fináléját is ebben az arénában játszanák alig négy hét múlva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: