2013-11-09 16:49:55• hírek • Szatmár.ro

Román-magyar üzleti fórumot szervezett az RMKT

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság szatmárnémeti szervezete jelen pillanatban 60 aktív taggal rendelkezik, ám nagyon nyitottak és várják az üzletemberek, a fiatalok, a közgazdaság iránt érdeklődők csatlakozását, mivel egy hatékony és hasznos szervezetként akarnak a továbbiakban is működni - tudtuk meg Nagy Attila elnöktől.

Több mint 140 üzletember vett részt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság rendezvényén.

A határmenti régiók együttműködésének felélénkítése, a régi gazdasági kapcsolatok újraépítése volt a célja a Romániai Magyar Közgazdász Társaság szatmári szervezete által megrendezett román-magyar üzleti fórumnak, melynek a Select vendéglő konferenciaterme adott otthont.

A fórum megszervezésének ötlete két héttel ezelőtt merült fel, a Nagy Attila által vezetett szatmári fiókszervezet pedig rekordidő alatt állította össze a hiánypótló rendezvényt.

Az egybegyűlt több, mint 140 vállalkozót, üzletembert, illetve közgazdaság iránt érdeklődő személyt, valamint a meghívottakat elsőként a szatmári elnöki tisztséget néhány hónapja betöltő Nagy Attila köszöntötte, majd Pajzos Csaba, a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem Közgazdaságtudományi karának dékánja, az RMKT országos szervezetének alelnöke következett. Ő felvázolta a szervezet történetét, munkásságát s céljait, melyek között kiemelt szerepet kap a fiatalok bevonása.

Szűcs Zoltán konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében a romániai és magyarországi határmenti vállalkozók együttműködésének fontosságát hangsúlyozta, illetve azt, hogy a szülőföldön való megmaradásnak az erdélyi magyarság szempontjából különösen fontos a munkaerő fejlesztése, versenyképessé tétele.

A rendezvény keretein belül bemutatkozott a résztvevőknek a Kárpát-Régió Üzleti Hálózat illetve a magyarországi Nemzeti Külgazdasági Hivatal is.

Érdekfeszítő előadást tartott Kerezsi Miklós, több mint 15 éve Romániában vállalkozó magyarországi üzletember, aki a külföldi befektetők romániai tapasztalatairól beszélt. Elmondta: a külföldi vállalkozók lebecsülik az országot és gyakran kellemes meglepetésként éri őket, hogy például itt sok esetben a legmodernebb technológiákat alkalmazzák. A külföldi befektetők tévesen úgy gondolják, hogy az itteni vállalkozásokat elég távirányítással működtetni, azaz egy megbízott menedzseren keresztül. Kerezsi szerint nem ez megfelelő módszer, hanem személyes tapasztalatokat kell szerezni és ismerni kell a helyi viszonyokat is.

Schupler Helmuth, a Miskolci Egyetem mellett működő Uni-Flexys Közhasznú Nonprofit kft. vezetője a határmenti vállalkozások együttműködésének komparatív előnyeit taglalta néha sarkított formában, ezzel megnevettetve a hallgatóságot. A közgazdász felhívta a figyelmet arra, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok nem csak elméleti, hanem gyakorlati oktatására is, különösen a napjainkban háttérbe szoruló mérnökképzésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: