2019-02-23 08:03:05• hírek • MTI

Románia-szerte tüntettek a kormány igazságszolgáltatást átalakító új rendelete ellen

Románia-szerte tüntettek, egyes helyeken be is szüntették a munkát az ügyészek és a bírók, akik a román kormánynak az igazságszolgáltatás átalakítására vonatkozó legújabb sürgősségi kormányrendelete ellen tiltakoztak.

Pénteken a Bírók Fórumának Egyesülete felhívást adott ki, amelyben felszólította a bírókat és az ügyészeket, védjék meg az igazságszolgáltatás függetlenségét, és forduljanak a Velencei Bizottsághoz. Nagyobb tüntetések Bukarestben, Kolozsváron, Konstancán voltak, de Brassóban, Nagyszebenben, Nagyváradon, Pitesti-en, Valceaban, Jászvásáron és Temesváron is kivonultak az ügyészek az utcára. Egyes helyeken arról is döntöttek, hogy beszüntetik a munkát három-öt napra. A tiltakozók szerint a rendelet módosításaival Románia visszalépést tesz az igazságszolgáltatás reformja terén, és ismét politikai irányítás alá kerül az általuk képviselt hatalmi ág.

 

Tudorel Toader igazságügyi miniszter kedden jelentette be, hogy a kormány azonnal hatályba lépő sürgősségi rendelettel módosította ismét az igazságszolgáltatási törvényeket. A kabinet egyebek mellett arról határozott, hogy a vezető ügyészi tisztségeket ezentúl bírák is megpályázhatják, ha korábban végeztek ügyészi tevékenységet. Eddig a jogszabályok világosan elválasztották az ügyészi és a bírói pályát.     Emellett a vezető ügyészi posztokra javasolt személyeket nem a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlegének kell véleményeznie - amely eddig többször elutasító álláspontot fogalmazott meg Toader javaslataival szemben -, hanem a CSM plenáris ülésének, amelyben bírák és ügyészek egyaránt jelen vannak.

 

A rendelet a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló vádhatóságot - amelyet a legutóbbi módosításkor hoztak létre - kivonták a legfőbb ügyész hatásköre alól.

 

Pénteken Kelemen Hunor, a kormányt a parlamentben támogató Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is bírálta a kormány döntését. Szerinte jogosan elégedetlenek a bírák és az ügyészek. Emlékeztetett, hogy 2017-ben és 2018-ban a kormánykoalíció is támogatta az ügyészi és bírói pályák szétválasztását. "Hiba megváltoztatni ezt a szabályt alig egy év után" - mondta az RMDSZ elnöke.

 

Szerdán az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a kormány rendeletével szemben, és felszólította Romániát, mielőbb térjen vissza az igazságszolgáltatási reformok útjára, és tartózkodjon az eddig elért eredmények eltörlésétől.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: