2010-01-27 10:13:14• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Romániai sajtó: kacsa lett a vaddisznóból

Egy román lap bebizonyította, hogyan lesz kacsa egy vaddisznóból. Az Adevarul című napilap nem tett mást, csak megkérdezte a szakértők véleményét az egyik nagy román hírügynökség előző napi hírének valóságtartalmáról.

A hírügynökségi történet szerint a délkelet-romániai Brailában egy vaddisznó megszökött az erdőből, kitartóan átúszta a Dunát, és mindezt azért, hogy erőszakkal betörjön a helyi önkormányzat és prefektúra épületébe. Hogy milyen szándékkal tette ezt, arról nem szól a fáma, de a hír az sugallja, mintha a vadkan előre megfontolt szándékkal akarta volna kiönteni dühét az állami hivatalon.

A bejáratnál álló biztonsági őr egy jeti láttán sem döbbent volna meg annyira, mint amennyire megbénította őt a fogadóóra lejárta után behatolni készülő állat látványa. Első döbbenetében a rendőrséget hívta, amely kutyákkal rohant a helyszínre, és jól elzavarta a disznót.

Az Adevarul vette a fáradtságot, hogy vadászokat, erdészeket, erdészeti szakembereket faggasson ki, lehetséges-e mindez. Mindegyik megszólaló képtelenségnek nevezte a történetet. Arra hivatkoztak, hogy a vaddisznók nem távolodnak el soha ilyen messze csordájuktól, ha valamelyik kan egy másik hímmel összeverekedve menekülni kényszerül, akkor is keres magának egy másik csoportot. A vadkanok szokásaiban jártas interjúalanyok felhívták arra is a figyelmet, hogy e jószág valóban tud úszni, de legfeljebb 40-50 méteres távot képes megtenni, a Dunát semmiképpen sem tudná átszelni. A mostani sarkvidéki hideg miatt a vízben amúgy is teljesen kihűlt volna e kétségtelenül forróvérű teremtmény - vallják a szakértők.


A vaddisznó tud ugyan úszni, de a Dunát csak nem ússza át
A vaddisznó tud ugyan úszni, de a Dunát csak nem ússza át


A lap tehát levonta a következtetést: ez a vaddisznóügy bizony kacsa volt. Ezzel kapcsolatban viszont felidézi a romániai sajtótörténet egyik híres kacsáját, amely egy tyúkról szólt. Az Evenimentul Zilei című napilapban jelent meg a kilencvenes évek első felében a hír, miszerint egy faluban az egyik tyúk már hetek óta nem tojt, a gazdasszony ezért le akarja vágni. A nyakelmetszés napjának reggelén azonban a szárnyas hirtelen két csibét szült, mégpedig elevenen. Igaz, azt egyiknek a lába hiányzott, a másiknak a szárnya, de mégis csak "hírértékű" módon látták meg a napvilágot, vagyis tojáson kívüli terhesség nyomán.

A hír kiagyalója ügyesen járt el, mert eltüntette a nyomokat: a gazdasszony azonnal megölte a kiscsirkéket, hiszen így, mozgáskorlátozottan úgysem lett volna értelme az életüknek, a tyúkot levágták, és jóízűen megették, majd a háziasszony halálos autóbalesetet szenvedett. A tényfeltáró kollégák, akik esetleg utána járhattak volna a tyúkos kacsának, mind hoppon maradtak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: