2009-11-22 11:34:55• hírek • MTI

Romániai elnökválasztás

Mintegy 18,3 millió román állampolgárt várnak vasárnap az urnák elé, hogy megválasszák az ország államfőjét a következő ötéves időszakra, és népszavazás keretében állást foglaljanak arról: akarják-e egykamarássá alakítani a parlamentet és csökkenteni a honatyák létszámát.

Több mint 21 ezer szavazóhelyiséget rendeztek be erre az alkalomra. A belügyi szervek csaknem 60 ezer alkalmazottja tart ezen a napon rendkívüli munkanapot, közülük csaknem 29 ezer a rendőr, több mint 11 ezer a csendőr, és a rend fenntartásában részt vesz mintegy 4 ezer határőr is. A rendkívüli helyzetek felügyelőségének 6 ezer tisztje is őrködik majd a választások zavartalan lebonyolítása felett. Az EBESZ megfigyelői a fővárosban és az ország más területein is a választás tisztaságára figyelnek, ezzel kapcsolatosan hétfőn nyilatkozatot is tesznek.
A bukaresti kommentárok meglehetősen szkeptikusak a várható részvételi arányt illetően. A tavaly év végi parlamenti választásokon a szavazásra jogosultaknak mindössze 39,26 százaléka jelent meg az urnák előtt. Az alacsony részvétel érvénytelenné teheti a Traian Basescu államfő által kiírt népszavazást arról, hogy a jelenleg két házból - a képviselőházból és a szenátusból - álló törvényhozó testületet egykamarássá alakítsák-e át, és hogy a honatyák létszámát a jelenlegi 471-ről 300-ra vagy annál is kevesebbre csökkentsék-e. Egy referendum ugyanis csak akkor érvényes, ha a szavazásra jogosultaknak legalább a fele plusz egy fő megjelenik, és igennel szavaz (jelen esetben több mint 9 millió emberről lenne szó).
A húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta ez lesz a hatodik elnökválasztás Romániában, de most először rendezik azt elkülönítve a parlamenti választásoktól. Korábban ugyanis az államfő hivatali ideje megegyezett az adott parlamenti ciklussal, később változtatták öt évesre az elnöki periódust. A vasárnapi első forduló két első helyezettje a december 6-i második fordulóban mérkőzik meg egymással.
Basescu maga is indul az elnökválasztáson a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) támogatásával, hogy másodszor is államfői megbízatást nyerjen. A Cotroceni-palota meghódításáért összesen 12 jelölt indul harcba. Versenybe szállt Mircea Geoana a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Crin Antonescu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben, mindkettő elnöke is pártjának. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kelemen Hunort jelölte. A parlamenten kívüli pártok is indítanak jelöltet, így Corneliu Vadim Tudor a Nagy-Románia Párt (PRM), Gigi Becali az Új Generáció Pártja (PNG-CD), Oviul Cristian Iane a Román Környezetvédő Párt, Constantin Rotaru a Szocialista Szövetség Pártja, Remus Florinel Cernea pedig a Zöld Párt színeiben vesz részt a megméretésben. Három személy függetlenként indul, egyikük Sorin Oprescu bukaresti polgármester, a másik kettő Gheorghe Eduard Manole és Constatin Ninel Potarca.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: