2017-10-21 14:50:39• hírek • Kocsis Zoltán

Romániában senki nem megy haza zsebében csak a minimálbérrel!

Az Emil Boc által vezetett kormány még 2011-ben változtatta meg a szociális párbeszéd törvényét, megszüntetve ezzel a kollektív munkaszerződés intézményét. A jelenlegi kormány az év eleje óta dolgozik az új törvény megalkotásán, ennek érdekében Gabriel Petrea szociális párbeszédért felelős miniszter országjáró körútja során szombaton érkezett Szatmárnémetibe, hogy konzultáljon az érintettekkel. A megbeszélésen részt vett Turos Lóránd RMDSZ-es szenátor is.

Törvénytervezet-ismertetőjében Petrea kiemelte, a kormány célja leginkább a szektorális szintű kollektív szerződések bevezetése és a vállalati szintű szakszervezeti szervezkedés megerősítése. A tervezet módosítani szeretné a szektorok számát, azok csökkentésétől remélve nagyobb reprezentativitást az érdekképviseletek számára. Petrea emlékeztetett továbbá: ezentúl három munkavállaló már megalakíthat egy szakszervezetet.

A megbeszélés első szakasza gyakorlatilag munkajogi vitává alakult. Sorin Faur szakszervezeti vezető azt sérelmezte, hogy a munkaadóknak nem érdeke a kollektív munkaszerződés megkötése, ezért azt el is törölték. Ciprian Costea, a Munkaadók Országos Egyesülete szatmári fiókjának elnöke pedig gyakorlatilag megerősítette ezt, mondván: a munkaadók a piacgazdaságban és az egyéni munkaszerződésekben hisznek. Costea a munkaerőhiány okai közé sorolta a szociális támogatásokat, de meglehetősen hajmeresztő kijelentéseket is tett. Szerinte ugyanis Romániában egyetlen munkavállaló sem megy haza csak a minimálbér összegével és hogy a munkaadók számára kiemelten fontos, hogy a munkavállalók sora jól menjen….

Petrea rávilágított azonban arra a tényre, hogy Romániában hiába dolgoznak, sokan mégis napi megélhetési problémákkal küszködnek. A miniszter a szakképzés hiányával magyarázta az egyre akutabb munkaerőhiányt, amivel Markos Tibor, a Német-Román Gazdasági Egyesület alelnöke is egyetértett.

Dan Burulea szakszervezeti vezető arra az elfogadhatatlan tényre hívta fel a figyelmet, hogy Romániában sokan 40 évnyi munka után alig 600 lejnyi nyugdíjat kapnak. Szerinte egy (gyerek nélküli) család havi nettó jövedelme legkevesebb 3500 lejnek kéne lennie. Erre válaszolva Petrea elárulta: készül az új nyugdíjtörvény, amely újabb emeléseket hoz majd.

A megbeszélésnek Enciu Edit adott új irányt, aki más kapukat kezdett el döngetni: a fogyatékkal élő gyerekek kapuit. Az Erhard Kastélya Alapítvány vezetője a beteg gyerekek társadalmi és munkaerőpiaci integrációjáért aggódott, de a szülők anyagi és jogi támogatottságát is hiányolta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: