2020-01-27 09:34:25• hírek • Szatmár.ro, Agerpres, Mediafax

Romániában (még) nincs koronavírussal fertőzött személy

Ugyan már voltak riasztások Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron és Konstancán is, egyik esetben sem igazolódott be, hogy koronavírus okozta volna a megbetegedéseket.
 

A betegség megelőzésére és terjedésére nagy hangsúlyt fektet az egészségügyi tárca: fokozott figyelemmel követik a Kínából érkezőket. Emellett főleg a repülőterekre koncentrálnak, hőkapukat állítanak fel, amelyik jelzi, ha valamelyik utasnak magasabb a testhőmérséklete.
 

„Speciális intézkedésekre készülünk a mioveni-i népdal együttes esetében is, melynek 25 tagja kedd délután 15 órakor érkezik az otopeni-i repülőtérre Pekingből. A nagykövetség alkalmazottjai már felvették velük a kapcsolatot. Ami pedig a zenekar tagjait illeti, akik egy 40 napos turnén voltak Kínában, a megyei közegészségügyi igazgatóságok naponta ellenőrzik egészségi állapotukat. Mindeddig nem merült fel az új koronavírussal való fertőződés gyanúja a zenekar egyik tagjánál sem” – idézi a minisztériumi tájékoztatást az Agerpres.
 

A koronavírust 2061 személynél mutatták ki, közülük 2019 Kínában él. A járvány eddig 56 áldozatot szedett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: