2020-03-23 14:58:30• hírek • Baranyi László / MTI

Romániában követhetetlenné vált a fertőzések útvonala

Az egészségügyi hatóságok szerint immár követhetetlenné vált Romániában a koronavírus-fertőzések útvonala: hétfőn a friss fertőzöttek és halálos áldozatok között is több olyan volt, aki nem járt külföldön, és nem szerepelt a már ismert fertőzöttek kapcsolatai között.
 

Ellenőrizhetetlenné vált a fertőzés terjedése több romániai kórházban, köztük a kelet-romániai Suceava sürgősségi kórházában is, ahol hétfőig 18 orvos és 9 asszisztens kapta el a betegséget.

 

A bukaresti egyetemi kórház igazgatóját is azért váltotta le az egészségügyi miniszter, mert - a szükséges óvintézkedések hiányában - a kórház két, más diagnózissal beutalt betege is ott fertőződött meg koronavírussal. A Covid-19 első romániai halálos áldozatai közül ketten ezekből a kórházakból kerültek a járványkórházakba, ahol már nem tudták megmenteni életüket.

 

A román belügyminisztérium 141 esetben indított büntetőeljárást, és 665 esetben szabott ki bírságot a karanténrendelkezések megsértése miatt. A szombaton kiadott katonai rendelet alapján 118 olyan embert helyeztek hatósági karanténba, akik nem tartották be az otthoni elkülönítésről szóló hatósági rendelkezést.
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: