2017-08-18 08:00:32• hírek • Gazda Árpád/MTI

Románia megtámadta a Minority SafePacket

Románia megtámadta az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés bejegyzését - jelentette be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Vincze Loránt a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke és Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke. 

Tájékoztatásuk szerint a Románia által benyújtott keresetről az elmúlt napokban adott hírt az európai közlöny. Június 28-i keresetében a román kormány azt kérte az európai bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Bizottságnak a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés bejegyzésére vonatkozó március 29-i határozatát. A román kormány keresetében arra hivatkozott, hogy a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére, és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul. Románia azt is kifogásolta, hogy az Európai Bizottság nem hozott fel egyetlen érvet sem annak az alátámasztására, hogy jogosult a kezdeményezésben felsorolt területek szabályozására.  
    
Vincze Loránt FUEN-elnök kijelentette: "Románia a demokrácia perifériájára sodorja önmagát azáltal, hogy egyedüliként támadta meg az EB határozatát. Szembe megy ötvenmillió kisebbségi európai polgárral, az erdélyi magyarsággal, és azokkal a tagállamokkal, amelyek támogatják a polgári kezdeményezést. Ezzel önmaga rombolja le azt az általa elterjesztett mítoszt, hogy példaértékű a romániai kisebbségvédelem. A polgári kezdeményezéssel kapcsolatos előző perben Románia már veszített, és most újra veszíteni fog" - fogalmazott a FUEN elnöke. Hozzátette: különös, hogy Románia nem túlságosan aktív Brüsszelben, ám egyetlen alkalmat sem szalaszt el arra, hogy a nemzeti kisebbségek törekvései ellen fellépjen. 
    
Porcsalmi Bálint elmondta: a román kormánynak is el kellett fogadnia azt a külügyminisztérium által előkészített memorandumot, amely a bírósági keresetre vonatkozik. Hozzátette: a beterjesztés időpontjában még Sorin Grindeanu volt a miniszterelnök, aki az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások során többször megígérte, hogy nem fogja megtámadni az EB határozatát. Az ügyvezető elnök megjegyezte: felkérik Sorin Grindeanut, hogy tisztázza: aláírta-e a román kormány memorandumát. 
    
Porcsalmi Bálint kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy ilyen körülmények között még érvényesnek tekinti-e az RMDSZ a baloldali koalíció parlamenti támogatásáról kötött megállapodást. Kijelentette: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az elkövetkező napokban tárgyalni fog a szövetség politikai partnereivel. Azt is hozzátette azonban, hogy nem fognak azért menni a kormányhoz, hogy "kinyújtott kézzel kunyeráljanak". 
    
Porcsalmi Bálint azt is hozzátette: a polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése folytatódik, és elindították a papír alapú aláírások összegyűjtését is. Megjegyezte, a Románia által indított per legkevesebb két évig tart. 
    
Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ vagy a FUEN be akar-e avatkozni a Románia által indított perbe mindketten nemleges választ adtak. Vincze Loránt magyarázatként hozzátette: a perbe csak az EU tagállamai, illetve az unió intézményei, mint például az Európai Parlament vagy a Régiók Bizottsága avatkozhatnak be. A FUEN elnöke hozzátette: számítanak arra, hogy Magyarország - amiként a polgári kezdeményezés bejegyzéséért folytatott pereskedésben - ezúttal is a kisebbségi jogok pártján beavatkozik a perbe. 
    
Az egyes kisebbségi jogok EU-s kodifikálását kezdeményező polgári kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de az elutasító határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi bíróságán és pert nyertek. Ezt követően márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. 
    
A kezdeményezőknek Európa legalább hét országából kell több mint egymillió polgár aláírását megszerezniük egy év alatt ahhoz, hogy a kezdeményezésük mérlegelésére késztessék az Európai Bizottságot. Az RMDSZ már a múlt heti zilahi kongresszusán bejelentette: negyedmillió romániai aláírás összegyűjtését vállalja.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: