2011-04-29 12:33:58• hírek • Szatmar.ro

Megnőtt a munkabalesetek száma

A Nemzetközi Munkavédelmi Világnap alkalmából az Országos Munkaügyi Igazgatóság felmérést készített az elmúlt öt esztendő munkabaleseteiről. Ebből kiderül, hogy az utóbbi fél évtizedben 2006 volt a legveszélyesebb, 2009 pedig a legbiztonságosabb év.

Az összehasonlításból kitűnik, hogy Romániában az elmúlt öt évben csak a két legutóbbi esztendőben csökkent a munkabalesetek száma 4000 alá. A legtöbb baleset 2006-ban történt, szám szerint 4997, míg a legkevesebb 2009-ben: 3416. Ami a halálos áldozatokat illeti, az elmúlt öt évben 2045-en haltak meg munka közben.  416 életvesztéssel szintén 2006 a listavezető, míg a legkevesebben tavaly haltak meg- 272-en. Néggyel kevesebben, mint egy esztendővel korábban. Ami tehát a tavalyi esztendőt illeti, ekkor vesztették a legkevesebben az életüket az elmúlt öt évben, míg a balesetek száma a második legkisebb volt 2009 után - 3678.

Szatmár megyében az elmúlt három évben tizennégyen vesztették életüket munkájuk végzése közben: 2009-ben négyen, 2008-ban és 2010-ben pedig egyaránt öten. Megyénkben további tizenhat személy vált munkaképtelenné az elmúlt három esztendőben: a legtöbben, heten 2008-ban, a legkevesebben pedig tavaly - szám szerint hárman. A balesetek abszolút számát tekintve 2008-ban történt a legtöbb tragédia, akkor 64-en sérültek meg. A tavalyi esztendőben pontosan félszáz baleset történt, négyel több, mint egy évvel korábban.

A tanulmány felhívja továbbá mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók figyelmét arra, hogy milyen fontos szerepe van úgy a munkavégzés minősége, mind annak biztonsága szempontjából az érintettek életvitelének, egészségi valamint pszichikai állapotának.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: