2015-04-01 20:37:43• hírek • MTI

Románia Törökországot is bevonná a NATO-vezénylési központokba

Románia Törökországot is meghívta, hogy vegyen részt a Románia területén létesítendő NATO-vezénylési központokban - jelentette be szerdán Klaus Iohannis román államelnök.

Iohannis szerdán hivatalában fogadta Recep Tayyip Erdogan török államfőt, akivel megbeszélést folytatott. Közös sajtótájékoztatójukon Iohannis kifejtette, hogy Törökország bevonása kiemelt fontosságú Románia számára, Erdogan pedig kijelentette, hogy a török hatóságok válasza kedvező, és mihamarabb eljuttatják ezt a választ hivatalos úton is.

Iohannis kifejtette: mindkét ország meggyőződése, hogy térségük biztonságossága és  fejlődése Románia és Törökország érdekeit egyaránt szolgálja. Erdogan aláhúzta, hogy a két állam tagja a Nato-nak, és a szolidaritáson alapuló együttműködésük a jövőben is folytatódik.

Március elején jelentette be a román védelmi minisztérium, hogy Bukarestben hozzák létre azokat a NATO-vezénylési központokat, amelyek befogadására Románia az észak-atlanti szövetség tavalyi walesi csúcsértekezletén, illetve az Észak-atlanti Tanács februári értekezletén vállalkozott.

Erdogant fogadta Victor Ponta román miniszterelnök is, akinek jelenlétében a felek a több kétoldalú együttműködési megállapodást írtak alá környezetvédelmi és kulturális területen, illetve döntés született a román-török gazdasági vegyes bizottság felállításáról.

A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok értéke jelenleg 6,5 milliárd dollár, és a felek célul tűzték ki a 10 milliárd dollár túllépését. Erdogan azt kérte Romániától, hogy törölje el a török állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettséget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: