2014-03-01 13:29:42• hírek • MTI

Románia: 10 milliárd euró az előző uniós költségvetési ciklusból

Románia 10 milliárd eurót költhet még el a 2007-2013-as költségvetési ciklusban rendelkezésére bocsátott pénzből, ugyanis Bukarest ennyi pénzt nem használt fel a számára elkülönített keretösszegből - derült ki pénteken Eugen Teodorovici európai uniós pénzekért felelős román miniszter nyilatkozatából.

A tárcavezető az erdélyi Nagybányán elmondta, hogy 2014-ben és 2015-ben Románia még mintegy 10 milliárd eurót költhet el. Románia kétéves haladékot kapott Brüsszeltől, hogy javítson az uniós pénzek felhasználási arányát mutató, úgynevezett abszorpciós rátán, amely jelenleg 34 százalék.

Teodorovici közölte, hogy tavaly Románia mintegy 3,5 milliárd euró összértéket képviselő számlákat küldött az Európai Bizottságnak. Az idén a román kormány még nagyobb összeget tervez felhasználni azért, hogy minél nagyobb arányban lehívja a rendelkezésére álló pénzt. Ha nem sikerül ugyanis elkölteni a szóban forgó összeget 2015-ig, akkor Románia elveszíti a fel nem használt uniós támogatást.

Románia azért maradt le az uniós pénzek lehívásával - magyarázta a miniszter, mert Brüsszel számos rendellenességet talált a projektek lebonyolításában és ellenőrzésében, ezért több ágazati programot ideiglenesen felfüggesztett.

Eugen Teodorovici közlése szerint a 2014-2020-as költségvetési ciklusban 43 milliárd euró áll Románia rendelkezésére az EU költségvetéséből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: