2015-09-17 16:32:29• hírek • MTI

Román nyelvű táborban a Hám János diákjai

A román nyelvű tábor ötlete abból a meggyőződésből jött létre, hogy országunk változásai az apró forradalmakhoz kötődnek. Az ami napjainkban a román társadalomban történik annak a jele, hogy az oktatásnak nem feltétlenül a  hagyományos irányba kellene haladnia. Kaitar Roxana és Adriana Sas–Marinescu oktatók írása.

A pedagógusnak jó menedzsernek kellene lennie, aki fejleszti vállalkozói  képességeit. Egy tábor, amely erősíti a román nyelvi készségeket kevesebb költséggel jár, mint egy nagy reform létrehozása, viszont úgy gondoljuk, hogy az előnyök hatalmasak a gyerekek számára. A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum román tanárai évek óta érzékelték az alternatív módszerek fontosságát és hasznosságát a mindennapos román nyelv használata terén. Így született meg ez a tábor, hogy a gyerekek iskolában megélt román órai nehézségeit enyhítsük játékos, kalandos, lazább és csábítóbb körülmények között,  interaktív módon. Ez év szeptemberére sikerült a megfelelő körülményeket biztosítani ennek a projektnek a megvalósítására. Bevonva az iskola vezetőségét, az Adsonatum Szülőegyesületet, iskolánk spirituálisát, Pakot Géza SJ atyát, néhány kollégát, nevezetesen Szabó Tamás testnevelés és Varga György fizika tanár urakat, szeptember 7. és 13. között 32 gyermek részvételével megszerveztük Szokondon a román nyelvű tábort.

Einstein szavaival élve: „A képzelet fontosabb, mint a tudás. A tudás korlátozott, a fantázia körülveszi a világot". A tábor különböző tevékenységeket és témákat nyújtott a diákok számára:  a szavak napja, a család napja, a konyha napja, az utazások napja. Nagy sikert élveztek a csoporttevékenységek, vetélkedők, drámajátékok, filmek vetítése, interperszonális megismerési és a többszörös intelligenciafejlesztő gyakorlatok, csoportos felolvasások, és nem utolsó sorban a sporttevékenységek: staféta, foci, rögbi, zsinórlabda, röplabda, kosárlabda.

A gyerekek megalapították projekt szinten a saját vendéglőjüket és saját utazási irodájukat, megkavarták a vinetta salátát, amit vacsorára élvezettel fogyasztottak. A majonéz elkészítése sem okozott gondot, minden csapatnak sikerült. Minden egy radiometria gyakorlattal végződött, Varga György fizikatanár közreműködésével, „Keresd meg a rókát" címmel, amin a gyerekek nagy élvezettel vettek részt. A tábor hangulatát fokozta a várva-várt „táncos mulatság" és a lámpások feleresztése. A hagyományos tábortűz sajnos az időjárás miatt elmaradt.

Szombaton hazatérés előtt a szülők megtekinthették az alkotásokból készült kiállítást. Ajándékba oklevelet és CD-re írt több mint nyolcszáz pillanatképet is hazavihettek a résztvevők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: