2017-11-16 13:41:25• hírek • MTI

Román férfit gyanúsítanak gyilkossággal Magyarországon

A rendőrség lezárta a nyomozást egy 21 évvel ezelőtti, Kiskunfélegyházán történt emberölés ügyében: egy 40 éves román férfi ellen vádemelést javasolnak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján. 

Mint írták, 1996. szeptember 21-én este Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában ismeretlen tettesek több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit, és az ingatlanból arany ékszereket tulajdonítottak el. A nyomozók a helyszínen olyan nyomokat és tárgyakat rögzítettek, amelyek lehetőséget adtak az elkövetők későbbi azonosítására.


A technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően 2015-ben azonosították a bűncselekmény egyik gyanúsítottját, egy román állampolgárságú férfit, aki azonban 2007-ben Romániában meghalt. Vele szemben a nyomozást megszüntették.


A másik gyanúsítottat 2017-ben azonosították. A 40 éves román férfi ismeretlen helyen tartózkodott, ezért ellene európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság idén márciusban. Rövid időn belül el is fogták Spanyolországban és májusban Magyarországra szállították. A férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették, és az 1996-ban történt emberölés ügyében gyanúsítottként hallgatták ki. 


A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, és az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottal szemben az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: