2011-06-21 10:18:18• hírek • MTI

Román autóbusz karambolozott az M70-esen

Az utasok elmondása szerint valószínűleg elaludt az autóbusz vezetője, akit pihenés nélkül fordítottak vissza Romániából Spanyolországba - közölte az M70-es autóúton kedden kora reggel a Zala megyei Csörnyeföld közelében balesetet szenvedett román jármű egyetlen magyarul beszélő utasa a helyszínen az MTI-vel. A balesetben öten meghaltak, huszonhárman megsérültek.

Ioan Tent azt mondta, hogy Aradon szállt fel a spanyolországi Valenciába tartó járműre, amelyet három sofőr váltva vezetett. Ő maga is aludt, amikor a szlovén határtól mindössze öt kilométerre bekövetkezett a baleset, később segített a tolmácsolásban, így társaitól tudta meg a részleteket.

Hozzátette: a sofőr állítólag már idegesen és fáradtan ült fel a buszra, mert előző nap érkezett vissza Spanyolországból és pihenés nélkül vissza is fordították a főnökei. A buszvezető nagy valószínűséggel elaludt a volánnál, ezért tért át a szembejövők sávjába, ahol a Szlovénia felől érkező kamionos többször is rájuk villogott, de már elkerülhetetlen volt az ütközés.

A férfit, aki a balesetet kisebb karcolásokkal élte túl, tíz utastársával együtt különbusszal a csörnyeföldi faluházba szállították. Itt a polgári védelem és a település polgármestere gondoskodott arról, hogy lemoshassák magukról a mészport, ellátták őket teával, kávéval, aprósüteménnyel, s a rendőrök is a faluházban hallgatják meg a komolyabb sérülést nem szenvedett utasokat.


A busz áthajtott a szembe jövők sávjába - fotó: MTI
A busz áthajtott a szembe jövők sávjába - fotó: MTI


Tiborcz János, Zala megye rendőrfőkapitánya korábban azt közölte: a nyomok alapján valószínűsíthető, hogy a busz áttért a szemközti sávba, és akkor történt az ütközés. A buszon a három váltósofőrrel együtt negyvenen utaztak. A szlovén kamionos, továbbá a busz két sofőrje és két utasa halt meg a helyszínen.
A balesetben összesen huszonhárman sérültek meg, egy ember életveszélyesen, hárman súlyosan, tizenkilencen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, mindannyiukat a nagykanizsai kórházba vitték.

Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója azt közölte, hogy a szlovén jármű őrölt mészport szállított, amely részben az útra szóródott, de nem számít veszélyes anyagnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: