2015-03-19 10:48:25• hírek • Szatmár.ro

Rohamosan fogynak a helyek az EFIKOT-ra

Kolozsváron, Európa 2015-ös Ifjúsági Fővárosában gyűlnek össze március 27-29 között a fiatal közgazdászok és vállalkozók Erdélyből és a Kárpát-medencéből.

Már csak 4 nap van hátra a regisztrációból, március 23. az utolsó nap a jelentkezésre. Érdemes azonban minél hamarabb jelentkezni, hiszen a helyek száma korlátozott.

Az EFIKOT, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ifjúsági frakciójának (RIF) évente megrendezésre kerülő, ugyanakkor Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozója, ahova 20 előadó-meghívottat, illetve 200 résztvevőt várnak a szervezők. A rendezvény hagyományosan plenáris előadásokkal kezdődik, amelyeket az előző évektől eltérően 4 szekció követ: Leadership; Digitális marketing; Üzleti protokoll; Next generation, avagy az új generáció, ahol 30 év alatti tehetséges személyek beszélnek saját, megélt tapasztalataikról. Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületébe várják a szakmailag pezsdülni vágyókat, március 27-29 között.

Az előadók listája szépen kibővült: Somlai Fischer Ádám, a Prezi.com megálmodója és egyik alapítója; Sas István, a magyar reklámszakma doyenje; Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola általános rektorhelyettese, a Marketing Intézet vezetője; Kosza Aliz, stratégiai tanácsadó; Bánki Tamás, a LinkedIn magyar szakértője; Kepes Ágnes, protokoll tanácsadó; Barabás László, az Accenture solution architect menedzsere, Andrásy Boglárka, a Bosch kolozsvári humánerőforrás menedzsere; Hejj Tibor, a Proactive Management Consulting Kft. Ügyvezetője; Berke Sándor, a Koffer könyves kávézó megálmodója; Farkas Zsolt, az első magyarországi Entrepreneurship Club-jának alapítója; Porcsalmi Bálint, politikai tanácsadó; Zörgő Noémi, egyetemi adjunktus a BBTE, PKKTK, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetnél.

Mindez csupán ízelítő, a szervezők nemsokára közzéteszik az előadók végleges listáját az esemény honlapján: efikot.rif.ro

A konferenciának saját blogja is van, amely több értékes és releváns cikkel kívánja az érdeklődőket a rendezvény hangulatába becsempészni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: