2010-01-04 13:08:57• hírek • Szatmár.ro

Rockballada az Északi Színházban

Kőműves Kelemen - a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka.

Január 6-án, szerdán, 16.30- kor illetve 19 órakor az Északi Színházban megtekinthető lesz a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka Szörényi-Bródy Kőműves Kelemen című rockballadája.

Az elmúlt évek nagy sikerrel játszott előadásának rendezője Tasnádi Csaba. Tasnádi nevéhez a Harag György Társulatnál nemrégiben bemutatott Malacbefőtt című zenés szociobörleszk rendezése is kapcsolódik.

A Sarkadi Imre drámája alapján készült Kőműves Kelemen, mára már klasszikussá vált rockballada az alkotásról, az építés fáradalmairól, a szükséges hitről, a mű létrehozásáért hozott áldozatokról beszél. A rockopera máig érvényes kérdéseket tesz fel, melyre nincsenek egyértelmű válaszok, épp ezért izgalmasak: mit jelent a művészi szabadság? Meddig szükséges az alkotói fanatizmus, és mikortól válik veszélyessé? Miképp oldható fel közösségi érdek és egyéni boldogság konfliktusa? Végletesen átérzett hivatástudat, vagy gőgös karriervágy, túlfűtött ambíció áldozata lesz-e Kelemen? És főként: milyen lesz az a vár, melyet csak emberáldozattal lehet fölépíteni? Átok, vagy áldás lebeg fölötte?

Az előadásokra a felnőtt jegy 15, míg a diák és nyugdíjas jegy 10 lejbe kerül. Jegyek a színház jegypénztárában igényelhetők.


Kőműves Kelemen - a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka
Kőműves Kelemen - a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: