2016-03-07 13:11:36• hírek • MTI

Robert Fico kap kormányalakítási megbízást

Robert Ficót, a 2016-os szlovákiai parlamenti választásokon legjobb eredményt elért párt, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökét bízza meg a kormányalakítással Andrej Kiska. Ezt maga az államfő jelentette be hétfői pozsonyi sajtótájékoztatóján.

Andrej Kiska hivatalosan kedden bízza meg a hivatalban lévő miniszterelnököt az új kormány megalakításával, mert Robert Fico hétfőn Brüsszelbe utazott, ahol a migrációs válsággal foglalkozó uniós csúcstalálkozón vesz részt. Kiska a sajtótájékoztatón összetettnek nevezte a szombati voksolás után előállt helyzetet, utalva arra, hogy a szavazás eredménye mindenkit meglepetésként ért.

"A megválasztott pártok között több választóvonal van. Némelyeket nem lehet és nem is lenne helyes átlépni. Másokat viszont nem lesz könnyű átlépni, még akkor sem, ha vélhetően elkerülhetetlen lesz" - idézte az államfőt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A köztársasági elnök úgy vélekedett: a szlovákiai választópolgárok már egy ideje azt akarják, hogy nőjön az állam iránti bizalom, s a mostani választáson ezt olyannyira nyilvánvalóvá tették, hogy azt "nem lehet nem meghallani". Ezért olyan kormányra és ellenzékre van szükség, amely meggyőzi az embereket, hogy a választásokon nem pusztán tiltakozásuk kifejezéseként kell részt venniük - jegyezte meg Kiska.

Robert Fico, a választáson győztes párt elnökének megbízása a kormányalakítással automatikusnak számít, még akkor is, ha a választásokon előállt erőviszonyok alapján kérdéses, hogy a voksok 28,28 százalékát megszerző Irány képes lesz-e a kormányalakításra.

Hétfőn Kiska a választáson parlamentbe jutott nyolc párt közül hatnak a vezetőjét fogadja. Az elnök a győztes párt vezetőjével, Robert Ficóval kedden találkozik, a voksoláson ötödik helyet elért, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk - Néppárt (LS-NS) vezetőjét, Marián Kotlebát viszont egyáltalán nem hívta meg az elnöki palotába. Kiskának ez az íratlan szabályokat áthágó viselkedése nem új. Kotleba, akit néhány éve besztercebányai megyefőnökké választottak, a megyei választás után az egyetlen megyefőnök volt, akit Kiska nem hívott meg az elnöki palotába.

A meglepetések választásaként értékelhető szlovákiai parlamenti választáson nyolc párt szerzett mandátumot. Az erőviszonyok tükrében - leginkább amiatt, hogy sem az Irány, sem a legjobb eredményt elért ellenzéki, liberális párt nem szerezte meg legalább a mandátumok harmadát a 150 fős pozsonyi parlamentben - minimálisra szűkült annak lehetősége, hogy stabil kormánykoalíció jöjjön létre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: