2010-04-08 00:53:30• hírek • Szatmar.ro

Robbentott a Bayern

A sírból, 0-3-ról hozta vissza a meccset a München, a Bordeaux-nak kevés volt az egy gól.

A szerda esti két negyeddöntővel kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőinek párosítása. A két mérkőzés érdekessége, hogy a vesztesek jutottak a következő körbe, hisz a Bayern München a Manchester United otthonában kapott ki, a Lyon pedig Bordeaux-ban, mégis ők örülhettek.

Hatalmas érdeklődés előzte meg az angol és a német óriás közötti visszavágót, aminek két oka volt. Egyrészt, az első meccsen aratott 2-1-es Bayern-győzelem semmiről sem döntött. A másik ok némileg mesterségesen kialakított izgalom volt: bár Sir Alex Ferguson a meccs előtti sajtótájékoztatón is azt mondta, hogy Wayne Rooney nem épül fel az összecsapásra, az angol zseni mégis ott volt a hazaiak kezdőjében. Mint ahogy a vendégeknél a szintén nem teljesen egészséges Arjen Robben...

Akárcsak egy héttel korábban, a ManU ezúttal is borzasztóan erősen kezdett: akkor a második, most pedig a harmadik percben szerezték meg a vezetést Darren Gibson lövése nyomán - és Butt kapus hibájának is köszönhetően. Újabb négy perccel később már kettő volt a hazaiak előnye, miután Valencia tánca után Nani csodaszép sarkazással lepte a bajor védelmet. Óriási volt az angolok fölénye, a Bayern a labdát alig találta, de Carrick és Rafael is elmulasztotta növelni csapata előnyét. A játék képe a 39. percben változott meg, amikor Olic ziccerig jutott (az első komoly német támadás végén), de van der Sar mentett. Ami nem ment be itt, két perccel később bement a túloldalt: ezúttal is Valencia volt a feladó és Nani a befejező. Eldőlni látszott a továbbjutás, de a csupaszív Olic másként gondolta: megharcolt Carrick-el és éles szögből szépített. Sőt, újabb két perccel később csak van der Sar bravúrján múlott, hogy a Bayern nem csökkenti egyre hátrányát Robben csavararásánál.


Robben káprázatos gólja döntött fotó: fcbayern.telekom.de
Robben káprázatos gólja döntött fotó: fcbayern.telekom.de


A második félidő igen szerencsétlenül kezdődött a United számára, mivel az 50. percben Rafael egy buta lerántás után megkapta második sárgáját. Bár ezt követően előbb Nani, majd Carrick növelhette volna a „vörösök" előnyét, a bajorok egyre nagyobb fölényre tettek szert, amit csak egy Nani-kontra szakított meg. Ribery, Gomez, Schweinsteiger szinte minden pozícióból tüzelt (vagy fejelt), a gól a levegőben lógott. Hogy aztán bomba formájában robbanjon: a 74. percben Ribery végzett el szögletet, a labda Robben felé szállt, aki a tizenhatos vonaláról, kapásból a hosszú sarokba katapultálta azt. Csodálatos, káprázatos, zseniális, utánozhatatlan.

Ezt követően a Bayern eldugta a lasztit és végrehajtotta azt a bravúrt, amiben talán kevesen hittek: kiejtette a Manchester Unitedet. És itt a kulcskérdés a hit volt: Olic hatalmasat küzdött mind a müncheni győztes találat, mint a manchesteri gólja előtt. Nem mehetünk el szó nélkül egy érdekes párhuzam mellett sem: a Bayern az előző körben egyaránt 2-1 és 2-3 után búcsúztatta a Fiorentinát, odahaza akkor is az utolsó percekben szerezte a győztes gólt, idegenben pedig szinte végig az ellenfélnek állt a zászló. A mindent eldöntő gólt pedig akkor is Robben szerezte, egy nem kevésbé nagy lövés után. Igazi „Drágán add az életed" volt ez bajor módra!

A másik ágon a történelmi első francia elődöntőben sem tudott fordítani hazai pályán a Bordeaux, igaz, nekik ehhez két gólra volt szükségük. Az első percek Lyon-fölényét leszámítva a hazaiak nyomtak becsülettel, de Gourcuff közeli fejese kevéssel kapu fölé szállt, Diarra 25 méteres kapáslövése a felső lécen csattant. Amikor már úgy nézett ki, az első játékrészben nem születik gól, Tremoulinas adott be balról, Samah pedig két védő közül bekotorta a labdát a Lyon kapujába.


A Lyon (Gomis) egy lépéssel a Bordeaux (Plasil) előtt fotó: olweb.fr
A Lyon (Gomis) egy lépéssel a Bordeaux (Plasil) előtt fotó: olweb.fr


A Bordeaux ezzel már egy gólnyi távolságba került az elődöntőtől és hatalmas nyomást gyakorolt a szünet után a vendégek védelmére, ám az igen jól zárt. Ennek köszönhetően igazán nagy helyzet csak kevés alakult ki. Ciani, majd Sané közelről csak kevéssel fejelt mellé, míg Wendel bólintásánál Lloris bravúrral védett, ami egyben azt jelentette, hogy a Lyon tizedik nekifutásra végül mégis bejut a BL-elődöntőjébe.

Eredmények (összesített):

Manchester United - Bayern München 3-2 (4-4, idegenben lőtt gólokkal)
gólok: Gibson (3.), Nani (7., 41.), illetve Olic (43.), Robben (74.)

Girondin Bordeaux - Olympique Lyon 1-0 (2-3)
gól: Samah (45.)

Elődöntők programja:
Inter - Barcelona ápr. 20/28
Bayern München - Lyon ápr. 21/27

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: