2017-03-18 10:21:13• hírek • Szatmar.ro

Szent József búcsúk hétfőn

A szatmárnémeti, sugárúti templom Szent József, Szűz Mária jegyese ünnepén, vagyis 20-án, hétfőn ünnepli búcsúját.

Szent József Dávid családjából származott, Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt a Szűz méhében fogant a Szentlélektől. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. A veszély elől József engedelmesen Egyiptomba menekítette családját, majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le, ahol ácsként dolgozott. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, csak később tértek vissza Názáretbe. Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe Szent József. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állítottak Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

A szatmárnémeti, sugárúti templom búcsúmiséjére március 20-án, hétfőn, a kis templomtér miatt két időpontban kerül sor: reggel kilenc órától és délelőtt tizenegy órától. A szentmiséken Barta Barnabás püspöki titkár, ifjúsági- és ministránslelkész mond prédikációt, a 11 órától kezdődő szentmisét Schönberger Jenő püspök mutatja be.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: