2011-08-17 16:11:20• hírek • Szatmár.ro

Ritli László lehet az RMDSZ új egészségügy minisztere

fotó: nyugatijelen.com
fotó: nyugatijelen.com

Cseke Attila lemondását követően a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Ritli Lászlót, a nagyváradi Gavril Curteanu városi kórház igazgatóját javasolja az Egészségügyi Minisztérium élére.

Ritli László 1948-ban Nagyváradon született, Temesváron végezte el az orvosi egyetemet, majd a hetvenes és a nyolcvanas években a vaskohsziklási városi kórházat irányította, illetve ellenőrként dolgozott a Bihar megyei egészségügyi igazgatóságon.

1990-ben kinevezték a nagyváradi gyermekkórház igazgatóhelyettesévé, 1997 és 2009 között pedig a Bihar megyei egészségügyi igazgatóságot irányította. A pediátria, az onkológia és a hematológia területén szaktekintélynek számító orvos a Nagyváradi Egyetem orvostudományi karán tanít, 2010 óta pedig a nagyváradi városi kórház orvos igazgatója.

A Demokrata-Liberális Párttal folytatott koalíciós egyeztetések során a felek megegyeztek abban, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tevékenységét az egészségügyi tárca koordinálja, így az egészségügyi közpolitikát egy intézményen belül, egységesen lehet megvalósítani.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség köszönetet mond Cseke Attilának egészségügyi miniszterként folytatott tevékenységéért, kiváltképpen az általa elkezdett reformokért, amelyeket a Szövetség álláspontja szerint mindenképpen folytatni kell.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: