2016-08-15 12:06:41• hírek • MTI

Rio 2016 - Bronzérmes a magyar férfi párbajtőrcsapat

fotó: MTI
fotó: MTI

Bronzérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott vasárnap, a riói olimpia vívóversenyeinek utolsó napján.

A Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású csapat a tavaly világbajnoki ezüstérmes dél-koreaiak 45-42-es legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol a világranglistát vezető, címvédő franciáktól 45-40-re kikapott. A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a vb-címvédő ukránokkal vívott, és 39-37-re nyert.
Elsőként Rédli Dmitro Karjusenkóval, majd Imre Bogdan Nyikisinnel 0-0-t vívott, passzivitás miatt mindkét asszó egy perc után véget ért. Ezután Boczkó helyén a tartalék Somfai kezdett, aki a harmadik párban először lépett pástra az olimpián, mivel egyéniben nem indult. Ebben a párharcban volt egy együttes találat, amit Somfai egylámpás tusa követett.

Imre következett Karjusenkóval, és itt már aktívan vívott mindkét fél, de a magyar volt pontosabb. Elhúzott 8-4-re, amikor Karjusenko megállt és a csuklóját fájlalta. Ápolás után a tartalék Makszim Hvoroszt állt be a helyére, aki a maradék időben egy tust adott. A folytatásban Rédli 1-0-ra verte Herejt, Somfai pedig 4-3-ra kikapott Nyikisintől, majd Imre 12-11-re egy mozgalmas asszóban Herejtől úgy, hogy menet közben öt tusra növelte a magyar csapat előnyét, a végén viszont ő kapott sorozatban találatokat.

Utolsó előttiként Somfai vívott Hvoroszttal, mégpedig eredményesen, szép tusokkal 6-3-ra verte ellenfelét, ezzel öt találatra hízott a különbség.

Kilencedikként Rédli és Nyikisin ment fel a pástra. Eleinte a magyar párbajtőröző védekezett hatékonyan, 34-25-re elhúzott, majd a vége felé az ukrán mindent egy lapra feltéve rohamozott és sorozatban adta tusokat. Hét másodperccel a vége előtt 37-36 volt az állás. Ekkor azonban Rédli váratlanul belépett Nyikisin támadásába és látványosan megszúrta őt, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A párbajtőrcsapat a magyar riói küldöttség 12. érmét - a negyedik bronzot - szerezte. Előzőleg az úszó Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Kapás Boglárka (800 m gyors) és Márton Anita súlylökésben végzett a harmadik helyen.

fotó: MTI

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: