2012-11-17 06:20:01• hírek • Szatmár.ro

Retro-gólyabált tartott a Református Gimnázium

Péntek este a filharmóniában tartotta idei gólyabálját a Református Gimnázium.

A refisek idei gólyabáljának a retró volt a témája - retró slágerek, ruhák tették színessé az estét. Na meg persze a rengeteg feladat, bemutatók és a szépségverseny próbái. A filharmónia zsúfolásig telt termében először a három kilencedikes osztály mutatkozott be egy-egy előadással, majd sor került a sokak által már nagy izgalommal várt Miss-versenyre. Tíz gólyafiú és tíz lány volt annyira bátor, hogy jelentkezzen és vállalja a vetélkedésre való felkészülés fáradalmait - a próbákról és előkészületekről a diákok láthattak is egy rövid videót az este folyamán.

A diákok több feladatban is teljesítettek: volt közös keringő, retro-tánc, karaoke természetesen a régi idők slágereivel. A különböző próbák között többek között a Loga Dance táncosai és Szmutku Csongor rap-zenész szórakoztatta a szép számú közönséget, az eredményhirdetés előtt pedig a Str8 Up zenekar tartott remek koncertet.

A Református Gimnázium gólyabálját a lányok közül Deme Réka nyerte meg, udvarhölgyei pedig Cserepes Noémi és Burian Ivett lettek. A fiúk között első helyen végzett Laki Norbert, második Kovács Gergő, harmadik pedig Alt Arnold lett.

A szépségverseny volt a gólyabál csúcsa

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: