2014-04-28 10:14:58• hírek • MTI

Retro majális a Sóstói Múzeumfaluban

Hagyományos májusfaállítással és felvonulással retro majálist rendeznek május 1-jén a Sóstói Múzeumfaluban.

Kisgyörgy Tamás, a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői intézmény közművelődési munkatársa hétfőn az MTI-nek elmondta: az 1970/80-as évek majálisainak visszaidézése a cél, persze az egykorvolt politikai kötöttségek elhagyásával, most a szórakozás, a vidámság kap hangsúlyt a rendezvényen.

A felvonulás előtt felállítják a régi idők májusfáját is, amelyet réges rég az udvarló legények állítottak a lányos házakhoz. Egyes térségekben a fiúk a rokonlányoknak is állítottak fát valamikor, sőt a közösségeknek szintén volt májusfája, amelynek esti kidöntését ünnepség és táncmulatság kísérte.
A kivágott, magasra nőtt fát, általában nyárfát, vagy vadkörtét  régen szalaggal díszítették, s a kiszemelt lány házának kerítéséhez rögzítették. A májusfa mintegy jelzés volt, hogy a megjelölt házban lakó, eladósorban lévő lánynak már van udvarlója.

A két világháború között egyébként szokásban volt, hogy a faállítást szerenád is kísérte, s lány az ablakban egy szál meggyújtott gyufával jelezte, elfogadja az éji zenét. Aztán kiment a nótázó legényekhez, s borral kínálta őket, miközben csókot váltott kedvesével.

A közösségek májusfájának tetejére a díszes szalagok mellé általában ételt és italt is kötöttek, amiért a legények igyekeztek felmászni és leszedni. A többiek addig körbetáncolták a fát, majd kidöntötték és táncmulatsággal zárták a napot.

A Sóstói Múzeumfalu jánkmajtisi portáját csütörtökön 11 órakor állítják fel a májusfát, a Lőkötő Néptáncegyüttes tagjainak közreműködésével. Utána indul a felvonulás, zenebonával, üdvrivalgással, színes lufikkal, feldíszített járművekkel, a menetelők ricsajával. A faluközpontban lévő színpadhoz vonulnak a résztvevők, ahol folytatódik a program az Eastern Eagles Line Dance Country Club táncbemutatójával, a Simonyi Óbester Magyar Szablyavívó Iskola kardozóinak látványos fellépésével, és a Burattino Bábszínház előadásával. A májusfakidöntéshez a Szívtiproll Együttes szolgáltatja a zenét, majd retro táncház zárja a május elsejei mulatságot a skanzenben.

A 17 óráig tartó majálison lesz vurstli, szekerezés, íjászviadal, népi játékok versenye, kézműves- és kismesterség bemutató is, az ellátásról pedig gasztro-udvarban gondoskodnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: