2018-03-12 11:34:09• hírek • Közlemény

Részegekkel folytatódik a Havi Dráma sorozat

Ötödször rendeznek Havi Dráma felolvasószínházi előadást március 13-án, kedden 20 órai kezdettel az Északi Színház büféjében, a Grandstandban.

A Harag György Társulat a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen szervezett Havi Dráma-sorozatának célja továbbra is a kortárs drámák népszerűsítése, illetve lehetőséget adni fiatal színészeknek és rendezőknek a bemutatkozásra. 


Ez alkalommal Botos Bálint állítja színpadra a felolvasószínházi előadást, aki amellett, hogy rendező, színész szakot is végzett, jelenleg a BBTE színház és film karán színészmesterséget oktat. Több diákját is elhozta Szatmárnémetibe, akik most mutatkoznak be a helyi közönségnek.


Botos Bálint Ivan Viripajev 2014-ben írt Részegek című drámáját rendezi, amelynek nyelvezete meglehetősen provokatív, ezért az előadást 16 éven aluliak számára nem ajánlják. A szöveg - ahogyan azt a cím is mutatja - részeg emberekről szól, akik életük válságos pontján (gyász, halálos betegség, házassági válság stb.) megérzik egy kicsit Isten közelségét.


Az előadás szereplői: Bogár Barbara, Moldován Blanka, Budizsa Evelin, Keresztes Ágnes., Gedő Zsolt e. h., Jakab Tamás e. h., Kiss Tamás e. h. és Tőtős Ádám e. h.


Az előadásra a belépés ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: