2019-01-07 14:03:10• hírek • Bede Emőke

Részeg volt a halálos balesetet okozó fiatalember

Futótűzként járta be sajtót annak a frontális balesetnek a híre, mely vasárnap este történt a Bihar megyei Érszőlős közelében, a 191-es jelzésű országúton.

Mint azt már korábban tudni lehetett a rendőrség hivatalos tájékoztatásából, a balesetért a felelősség azt a 21 éves Szatmár megyei, pontosabban szólva pelei (Becheni) fiatalembert terheli, aki jogosítvánnyal nem rendelkezve ült egy BMW volánjához. A fiú az egyik kanyarban elvesztette irányítását autója felett, átsodródott a szemközti sávba és frontálisan összeütközött egy másik, szabályosan közlekedő kocsival, kioltva ezzel a vétlen, szintén 21 éves sofőr életét, ki mellett három tasnádi származású lány is ült. Ők szerencsére élve megúszták az esetet.
 

A vétkes sofőr autó utasai szintén Szatmár megyeiek voltak, a 19 és 30 éves közötti férfiakat többiekhez hasonlóan kórházba kellett szállítani súlyos sérüléseik miatt –számolt be róla a Bihon.ro. A Bihar megyei hírportál ugyanakkor azt is közölte, hogy a balesetet okozó 21 éves pelei sofőr nem csak annak ellenére szállt autóba, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal, hanem az sem tántorította el szándékától, hogy előzetesen igencsak felöntött a garatra, a véralkoholszintje ugyanis meghaladt a 2 mg/l-t.


Mindeközben a balesetben elhunyt fiatalember, S. Vasile közösségi oldalát elözönlötték a családdal együttérző hozzászólások. A sors tragikus iróniája, hogy a fiatalember októberben épp egy, a közlededési szabályok betartását szorgalmazó bejegyzést osztott meg a Facebook-oldalán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: