2017-05-24 11:35:07• hírek • MTI

Harminc százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma

Az első negyedévben 30 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz képest - derült ki a romániai repülőterek egyesületének kimutatásából.

A január-március közötti időszakban a romániai légikikötők több mint 4 millió utast fogadtak. A repülővel utazók csaknem kétharmada, 2,6 millió utas a bukaresti Otopeni Henri Coanda nemzetközi repülőteret vette igénybe, ami 21 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - írta a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap kedden.
    
A Romániában legforgalmasabbnak számító bukaresti repülőtérnek tavaly csaknem 11 millió utasa volt.
    
Ugyanakkor a vidéki repülőterek utasforgalma gyorsabb ütemben nőtt, mint a bukarestié. A legnagyobb bővülést a temesvárinál tapasztalták, ahol 70 százalékkal több, 355 ezer utast szállítottak az onnan induló és oda érkező járatok.
    
A második legtöbb utast kiszolgáló repülőteret, a kolozsvárit 517 ezren vették igénybe, ami 60 százalékos növekedést jelent a tavalyi első negyedévhez képest.

Az év első három hónapjában meghaladta a tízezret a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér forgalma is: a romániai repülőterek egyesületének kimutatása szerint 12.022-en használták a szatmári repteret.
    
Romániában 17 repülőtér van, közülük 15 működik. Tavaly 16,4 millió utasuk volt a romániai repülőtereknek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: