2016-10-28 12:41:23• hírek • Kocsis Zoltán

Repülőgépjárat Németországba is?

Zsúfolt napja volt a csütörtöki Hans Werner Lauknak, Németország bukaresti nagykövetének, aki munkalátogatáson vett részt Szatmárnémetiben. Mindamellett, hogy magas rangú állami kitüntetést adott át Iosef Hölzlinek, majd részt vett a Német-Román Ipari és Kereskedelmi Kamara gazdasági szimpóziumán, a nap folyamán megbeszélést folytatott Radu Bud prefektussal, Pataki Csaba megyei tanácselnökkel és Kereskényi Gábor polgármesterrel.

Lauk, aki immár sokadszor látogatott el Szatmárra, kiemelte, hogy a megye fejlődése szemmel látható - úgy gazdasági, mint szociális és turisztikai vonzerő tekintetében is. Hangsúlyozta az itt élő etnikumok harmonikus együttélését, az önkormányzatoknak a különböző nemzetiségekkel és a német beruházásokkal szembeni pozitív kapcsolatát.

A német diplomata ígéretet tett, hogy megpróbál közvetíteni annak érdekében, hogy a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtérről London után Németországba is rendszeres járat indulhasson. „Németországban sajnos vajmi kevesen ismerik Szatmár gazdasági és turisztikai potenciálját, ezen változtatnunk kell", jegyezte meg Lauk.

A megbeszélésen Kereskényi ígéretet tett, hogy az új tanévben már az új épületszárnyat is használhatják majd a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum diákjai.

A megbeszélésen részt vett Matthias Mau, a német nagykövetség jogi osztályának vezetője, illetve Kádár Gyula, a Német-Román Gazdasági Egyesület elnöke is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: