2010-09-17 16:53:11• hírek • Szatmar.ro

Repülhetnek a szatmáriak

Ismét megrendezik a Szatmárnémeti Repülőtéren a Repülős Találkozót. Az immár harmadik kiadásához érkező eseményről a helyszínen tájékoztatták a sajtó képviselőit - akik a repülést is kipróbálhatták.

Csehi Árpád, a megye tanácsának elnöke elmondta, tradíciója van már ennek a rendezvénynek, amely évről évre nívósabb. Idén sikerült nem csupán az érdekes légi-bemutatókra korlátozódni, és a belépés is ingyenes, így hozzávetőleg 10-15 ezer látogatóra számítanak.

A szeptember 18-án tartandó rendezvényen tombolajegyet is osztogatnak majd, a nyeremény pedig egy ingyenes repülési lehetőség lesz, illetve számos más meglepetés.

A sajtótájékoztatón szó esett a reptér forgalmának növekedéséről is, hiszen a megalakulásának 56-ik évét ünneplő Tarom társaság jelenleg már a hét minden napján több járatot is indít városunkból Bukarestbe. Az adatok szerint több máramarosi, illetve szilágy megyei lakos is előnyben részesíti megyénk repterét a nagybányai, illetve a kolozsvárival szemben, mivel Szatmárnémetiből kedvezőbb időpontokban indulnak a járatok.


A gombokat ugyan nem nyomogathattuk, a repülés is nagy élményt nyújtott
A gombokat ugyan nem nyomogathattuk, a repülés is nagy élményt nyújtott


A közeli tervek között szerepel egy külföldi járat beindítása is, mondta el Adrian Stef, a megyei tanács alelnöke, aki hozzátette, már készülnek a tanulmányok az esetleges külföldi forgalom beindítására is.

Tavasztól újra beindul az ejtőernyő-, illetve siklórepülő oktatás, erre beiratkozni januárban kell. Az elméleti oktatást követően, a repülésre hozzávetőleg májusban kerül majd sor, amikor az időjárás megengedi, közölte George Rotaru, a Romániai Aeroklub parancsnoka. A 16-23 éves fiatalok számára az oktatás ingyenes.

Akik pedig nem esnek ebbe a korcsoportba, saját költségen szintén részt vehetnek oktatásban. A szombati repülős nap minden bizonnyal több látogatónak is meghozza a kedvét a repüléshez. Mi kipróbáltuk és elmondhatjuk, megérte.

A helyszínre egyébként a Transurban járatokat indít, így a megközelítéssel elméletileg nem lesznek gondok. A 12 órakor kezdődő légi bemutató után koncertekre is sor kerül. A Compact, a Zanzibár, Alexandra és Dj Alexya fog a színpadra lépni.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: