2019-06-24 12:37:49• hírek • Bede Emőke

Rengeteg gyorshajtó és ittas vezető akadt horogra az elmúlt hétvégén

A június 21–23. közötti időszakban a közlekedési rendőrök számos akciót szerveztek a megye legfogalmasabb pontjain, hogy kiszűrjék mindazokat az autóvezetőket, akik magasról tesznek még a legalapvetőbb közlekedési szabályokra is.

Az ellenőrzési hullám során több mint 370 helyszíni bírságot szabtak ki, melyeknek összértéke meghaladta a 130 ezer lejt. Kiegészítő intézkedésként pedig 54 sofőr vezetői engedélyét függesztették fel. 31-et közölük azért, mert a 21 és 77 év közötti sofőrök jócskán túllépték a megengedett sebességet, további hetet pedig azért, mert az illetők alkohol fogyasztása után ültek volán mögé.


Volt azonban három olyan férfi is, akik nem úszták meg ennyivel, hiszen a rendőrség bűnügyi eljárást is indított ellenük. Egy 34 éves, szatmári férfi leheletében 0,80 mg/l alkoholkoncentrációt mértek, egy Szaniszlón lekapcsolt máramarosi férfi esetében 0,42 meg/l-t mutatott ki a szonda. Egy 55 éves, ugyancsak szatmári sofőrnél pedig, akit Krasznabéltek közelében ellenőriztek, 0,47 mg/l-es értéket jelzett ki a készülék. Mindhármukat kórházba kísérték, hogy egy véralkoholtesztnek is alávették őket, illetve mint említettük, bűnügyi vizsgálatot is indítottak ellenük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: