2020-07-27 14:45:36• hírek • Bede Emőke

Rendőrség: nem az utat figyelte a vasárnapi balesetért felelős sofőr

Amint arról korábban beszámoltunk, közlekedési balesethez riasztották vasárnap 12 óra 41 perckor a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelet tűzoltóit.

A Szatmárnémeti és Mikola közötti helyszínre érve a mentési osztag a roncsban két sérült, de eszméleténél lévő személyt talált. Egyiket sikerült azonnal kiemelni, a másik személyt azonban feszítővágó segítségével kellett kiszabadítani az összetört autóból. A két sérültet előbb elsősegélyben részesítették, majd további orvosi vizsgálatok érdekében a Szatmár Megyei Kórház sürgősségi osztályára szállították.


A balesettel kapcsolatban a rendőrség hétfő délután közölte, hogy az autó kormányánál egy 70 éves szatmári nő ült, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem a vezetésre figyelt. Ennek okán elvesztette irányítását a jármű felett, átsodródott a szemközti sávba, majd végül a menetirány szerinti jobb oldalon található árokba borult.


Az incidensben az autót vezető nő könnyebb, ugyancsak 70 éves, női utasa pedig súlyosabb sérüléseket szenvedett. A sofőrt még a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, melynek eredménye negatív lett lett. A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt büntetőjogi eljárást kezdeményezett.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: