2018-12-03 11:21:17• hírek • Bede Emőke

Rendőrautóból árulta a füvet a szatmári egyenruhás

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Megdöbbentő ügyre derült fény nemrégiben, melynek kulcsfigurája egy szatmári rendőr, ki egyenesen a szolgálati autóból árulta a marihuánát, állandó „ügyfelei” között pedig egy fiatalkorú is volt.

P. Cristian a szatmári rendőrség bűnügyi nyomozói osztályán dolgozott egy igencsak előkelő pozícióban, ám úgy tűnik, sokkal csábítóbb volt számára a „sötét oldal”, ugyanis 2017 januárjában belekóstolt a drogbizniszbe. Pechére lebukott, öt másik személlyel együtt állhat hamarosan bíróság elé -adta hírül az adevarul.ro híroldal.
 

Az ügyben készült vádirat szerint az első vásárló, F. József egy buliban próbálta ki a rendőr által kínált kannabiszt. A „kliens” ezzel kapcsolatban egy későbbi kihallgatáson elmondta, meg volt elégedve az anyag minőségével, épp ezért úgy döntött, ismét megkeresi a forrást és újabb adagot vásárol. Állítása szerint csak saját használatra szerezte be a kannabiszt, viszont a nyomozás során kiderült, hogy terjesztette is azt. Az ügybe emellett belekeveredett egy szatmári festőnő is, aki baráti társaságában terjesztette a szert. A nő kétszer is vásárolt a rendőrtől: első körben két szál cigarettát vett 50 lejért, majd később egy kísérletező kedvű barátnőjének is beszerzett egy adagnyit. Utóbbi esetben a „vásárfia” átadására egy parkolóban került sor, ahova a vádlott nem mással, mint a saját szolgálati kocsijával érkezett meg.
 

A szatmári rendőr ügyfelei között megdöbbentő módon egy 16 éves lányka is volt, aki háromszor is vásárolt kannabiszt, minden alkalommal 100 lejt fizetve az apró zacskóba csomagolt adagért. Hogy honnan szerezte a keresett portékát a rendőr? Java részét ő maga termesztette 2016-ban a saját kertjében, azonban más forrásokból is szerzett be anyagot, hogy lépést tudjon tartani az egyre növekvő kereslettel.
 

A vádiratból emellett az is kiderül, hogy a rendőr és bűntársai még egy házat is béreltek annak érdekében, hogy zavartalanul szórakozhassanak az ügyfelek. Kb. 10 alkalommal szerveztek "vidám hangulatú" bulit, melyeknek során zenét hallgattak, kártyapartikat tartottak, és persze szívták az egyenruhás által biztosított, csak laciként és gyuriként emlegetett kannabiszt.
 

Valahol azonban mégis hiba csúszott a számításokba, ugyanis 2018. június 14-én a rendőrség az ügyészséggel közösen házkutatást tartott a bűnbanda tagjainál. A lakásokban komoly mennyiségű kannabiszt találtak, illetve olyan eszközöket, melyeket a cigaretták előállításában használtak. A hatóságok döntése nyomán csak a rendőr előzetesbe került, ezt később házi őrizetre változtatták, a többiek azonban szabad lábon védekezhetnek. Az ügyben esedékes legközelebbi tárgyalás december 19-re van kitűzve.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: